Eltemették Alekszej Navalnijt

Eltemették Alekszej Navalnijt

Erős rendőri jelenlét mellett vettek végső búcsút Moszkvában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól, aki két hete váratlanul hunyt el a börtönben.

A helyszínen megjelent több száz, más források szerint több ezer embert kordonnal zárták el attól a templomtól, ahol a gyászszertartás zajlott. A tömeg megtapsolta az orosz ellenzéki politikus koporsóját és azt skandálta, hogy Nem félünk!

„Mindenki, aki ma ide jött, állampolgári kötelességét teljesíti, és úgy nem fél kinyilvánítani a gyászát, hogy ez éppen tilos. Alekszej az életét áldozta értünk” – mondta egy Kalinyin­grád­ból érkezett fiatal nő.

A sajtót nem engedték be a gyászszertartásra, a jelenlévők közül azonban többen megosztották a közösségi médiában a koporsóról készült fotót.

Hírdetés

A gyászszertartás után a tömeg a Boriszovszkij temetőhöz vonult, amely körülbelül 2,5 kilométerre van a templomtól. Az emberek közben azt skandálták, hogy Nem a háborúra! és A szeretet erősebb, mint a félelem.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírói kérdésre nem volt hajlandó értékelni Navalnij politikai tevékenységét, és azt mondta, a családja számára sincs mondanivalója.

A temetést követően elkezdődött a megtorlás, száznál is több állampolgárt vettek őrizetbe Oroszországban – számolt be a BBC. A brit közszolgálati televíziócsatorna az OVD-Info emberi jogi projekt adataira hivatkozott, amely a tüntetések során letartóztatott személyek számát tartja nyilván és jogi segítséget nyújt számukra.

Moszkvai idő szerint Navalnij temetésével összefüggésben szombaton 1.15-ig összesen 104 embert vettek őrizetbe; 19 városban került sor a letartóztatásokra.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »