2023. szeptember 3-án több százan hajtottak fejet Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója előtt, és emlékeztek meg 30 évvel ezelőtti újratemetéséről. A megemlékezésen helyi és megyei egyházi, valamint világi elöljárók, politikusok, szimpatizánsok és a vitézi rendek vettek részt.
A kormányzó
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország csaknem negyed évszázadon át uralkodó kormányzója még ma is megosztó személyisége a magyar történelemnek. Ehhez nem kevéssel járult hozzá az a közel fél évszázados szocialista nevelés, amely során a hatalmon lévők mindent megtettek a Horthy-korszak és a kormányzó személyének bemocskolásáért. Horthy Miklóst 1920. március 1-jén választotta a Nemzetgyűlés a kivéreztetett ország kormányzójává. A kormányzónak az előbb kifosztott, majd a Trianonban szétdarabolt csonka hont kellett újra talpra állítania. Az ő kormányzósága alatt tért vissza Magyarországhoz 1938-ban Felvidék, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély és 1941-ben Délvidék. A háborúból való sikertelen kiugrást követően a németek letartóztatták, és családjával együtt Bajorországba szállították, helyét Szálasi Ferenc nyilas politikus vette át, mint Magyarország nemzetvezetője.
Horthy Miklós a német fogságból való szabadulása után száműzetésbe kényszerült. Az idős tengernagy Portugáliában, Estorilban telepedett le. Erről eképpen vallott emlékirataiban: „Itt naponta láthatom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét és gyönyörködhetem benne. Ám gyakorta behunyom szemem és gondolatban Keletre fordulok, mély a tenger és végtelen. De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz és végtelenebb a vágyódásom, mely a magyar földre és a magyar nép körébe vonz.”
Száműzetése alatt erejéhez és lehetőségéhez mérten mindent megtett Magyarország szovjet uralom alóli felszabadításáért. Az 1956-os szabadságharc leverését követően, az addig jó egészségnek örvendő idős kormányzó magába fordult, és 1957. február 9-én elhunyt.
Az erdélyi magyar emberek nagy része nosztalgiával gondol vissza Horthy Miklósra. Ugyanis az ő kormányzása alatt mondták ki a második bécsi döntést, amely során 22 évnyi idegen uralom után, ha csak rövid időre is, de Észak-Erdély visszatérhetett Magyarországhoz. Néhányan még ma is élnek közöttünk, akik emlékeznek az 1940. szeptember 5–13. közötti bevonulásra. Észak-Erdély-szerte díszkapuk, virágeső és örömkönnyek fogadták a bevonuló magyar csapatokat. Az iskolákba visszatért a magyar oktatás, a hivatalokba magyar tisztviselők kerültek, szárnyalt a magyar kultúra, és a háborús időszak ellenére a gazdasági élet is virágzásnak indult. Ugyan csak négy évet tartott ez a magyar világ, de ha ma szóba állok a nagy idők tanúival, akkor a „kicsi magyar üdőről” mesélnek nekem a legtöbbet. Ez a korszak annyira beleégett az erdélyi ember szívébe, hogy többen fejfájukra vésették: „Éltem négy évet”. Nekünk, akik a korszak után születtünk, nagyszüleink, dédszüleink nosztalgiáztak azokról az évekről.
Az újratemetés
Végakarata szerint földi maradványait csak akkor szállíthatták haza Estorilból, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Erre 1993. szeptember 4-én került sor, amikor a kenderesi családi kriptába fiával és feleségével együtt megfelelő tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték. Az újratemetés megosztotta a magyar közvéleményt. Sok magas rangú politikus magánemberként vett részt a temetésen, Antall József miniszterelnököt, aki már akkor súlyos beteg volt, felesége és fia képviselte. A megosztottság ellenére több mint ötvenezer ember vett részt az újratemetésen. Köztük a kormányzó még élő katonái, egyházi és világi méltóságok, különböző rendek és szervezetek képviselői, szimpatizánsok, és a család képviselői.
Székelyek az újratemetésen
Székelyföldről is többen kiutaztak az újratemetésre. Köztük volt Gajdó Zoltán plébános, és Bodó Imre kézdivásárhelyi főesperes is. Főtisztelendő Bodó Imre nyugalmazott főesperes úrral a kézdiszárazpataki plébánián beszélgettem.
– Miért döntött úgy az esperes úr, hogy részt vesz az újratemetésen?
– Először is az édesapám iránti tisztelet vezérelt. Mindemellett meg gyermekkori nosztalgia is volt. Hiszen abban az időben, 1941-ben születtem. És akkor abban a hangulatban nőttünk fel, azt tanultuk az énekekben, versekben stb. 1940-ben a második bécsi döntést követően szülőfalumba, Nagykászonba egy kerékpáros honvéd hadosztály vonult be. A község központjában ünnepi pompával fogadták őket az emberek. Édesapám is ment lóháton, még maradt volt egy lovunk, mert a másikat elvitte előtte a román hadsereg, bekoncsentrálták. Nagy ünnepség volt. Aztán ugye én is abban az időben születtem, ’41-ben. Volt, hogy engem is felültettek a ló hátára, és kiáltottam az akkori szólamokat: Aradot vissza! Erdélyt vissza! Mindent vissza! – Kis idő múlva besorozták édesapámat is a honvédséghez. Az élelmezőkhöz került, a sütőkonyhát vitte az ezred után. A háború vége Csehországban, Brno városában érte, ahol egy nagy összecsapás során szétomlott a front. Voltak, akik Nyugat felé menekültek, voltak, akik maradtak, édesapám pedig két társával hazafelé vette az irányt. A Tiszáig értek, és elhatározták, hogy átúsznak. Késő őszi idő volt, és a helyzetet rontotta, hogy az oroszok is tűz alá vették őket. Édesapámnak sikerült átjönni, de a két társa a Tiszában maradt. Mivel vizes ruhában volt, nagyon megfázott és tüdőgyulladást kapott. Aztán hazajött, azonban nem sok idő múlva, a következő évnek az őszén meghalt. Történt ez ’45-ben. Édesapám mindig azt mondta, hogy jó volt Horthy Miklós. Azután nagyapám is azt mondta, hogy, hej, jó volt Horthy Miklós, rendet csinálna… Aztán ’93-ban hallottuk, hogy újratemetik, és Gajdó Zoltán plébános úrral – nyugodjék, nagyon jó barátom volt – elhatároztuk, hogy elmegyünk. Tudniillik az ő édesapja is akkor szolgált, Horthy Miklós alatt. Egyszerű honvéd volt, akárcsak édesapám.
– Milyen emlékek fűzik az újratemetéshez?
– Megérkeztünk Kenderesre. Az ünnepség előtt a plébánián szóltak, hogy készüljünk az asszisztenciára, mert érkezik az egri érsek. A plébánia egy szép domboldalon van, lépcsők vezetnek fel odáig. Mi pedig a ministránsokkal felsorakoztunk a lépcsőre és vártuk csendben. Ketten voltunk papok Erdélyből, Gajdó atya és én, s vagy három magyarországi pap. Nem mertek többen eljönni. Úgy fújt a szél akkor… Egyszer aztán érkezik az egri érsek. Jött, s rajtam a szeme megakadt. Tudniillik, hogy az esemény előtt kijelentették, hogy a papoknak nem szabad viselni a stólát, ami ugye a papi hatalom jelképe. A magyarországi papok nem tették fel, mi Zótival feltettük. Jön az egri érsek, és megfogta két kézzel a stólámat, és azt mondja: „Uram! Mit mondtunk? A stólát nem tesszük fel!” – és azzal próbálta is leakasztani a nyakamból. Megfogtam a stólát és mondom: „Ezt nekem Márton Áron püspök úr tette a nyakamba. Ezt én le nem veszem!” Csúnyán megnézett. Látszott, hogy megrendült. Utána szégyelltem én is, hogy ilyen konfliktusba kerültem, de természetes volt számomra, hogy felteszem a papi hatalomnak a jelképét, hiszen úgy tudom teljes valómban képviselni az ügyet. S ha már történt, akkor ez is Márton Áronért történt. Aztán nagyon szépen zajlott az újratemetés. Eldördültek az ágyuk, a tengerészek díszőrséget álltak a koporsó körül… Sokáig emlegettük ezt Gajdó atyával.
– Mi a véleménye arról, hogy Horthy Miklós személye máig megosztja a közvéleményt?
– Ugyan elmúltak már azok az idők, hogy az ember veszélyben lenne ezen nézetei miatt, de az ilyen dolgokat mindenkor érdemes átgondolni. A történelem most kezdte felmenteni ezeket az embereket, nagy ünnepségeket szerveznek tiszteletükre, és méltó helyükre kerülnek. Természetesen vannak, akik másképp gondolják. Attól függ, ki, milyen beállítottságú. Jobb- vagy baloldali. A lényeg az, hogy mindenki amit hisz, azt őszintén és szívből higgye, és aszerint cselekedjen.
2023. szeptember 3.
Az újratemetés 30. évfordulóján, szeptember 3-án Kenderes önkormányzata, valamint a Horthy Miklós Alapítvány által szervezett megemlékezésen közel ezer ember rótta le tiszteletét a volt kormányzó előtt. Az ünnepi programsorozat istentisztelettel vette kezdetét, majd ezt követően a népes közösség a Horthy ligetbe gyűlt össze, ahol többek között felszólalt dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, volt vidékfejlesztési miniszter, Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre vármegyei közgyűlési elnök, illetve Barabásné Forgács Edit, Kenderes polgármestere. A megemlékezésen több neves személyiség vett részt, köztük Kásler Miklós volt emberi erőforrások minisztere, a Magyarságkutató Intézet vezetője. A szónoklatok után az egybegyűltek a Horthy ligetből a családi kriptához vonultak, ahol rendezetten elhelyezték az emlékezés koszorúit. Az esemény záróakkordjaként Kenderes vasútállomásán Lázár János Magyarország építési és közlekedési minisztere által megnyitott vasúttörténeti kiállításon az érdeklődők megtekinthették Horthy Miklós különvonatának étkezőkocsiját (Turán 9), valamint a kormányzó Maybach Zeppelin típusú automobilját.
Préda Barna
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
