Elszánt védelmezője Izraelnek, pártja a második legnépszerűbb a buzik körében – interjú a holland "szélsőjobb" vezetőjével

Elszánt védelmezője Izraelnek, pártja a második legnépszerűbb a buzik körében – interjú a holland "szélsőjobb" vezetőjével

„Rosszul vagyok még a gondolatától is, hogy valakinek a bőrszínéről beszéljek. Szabadságot akarok mindenkinek, a muszlimoknak is, nem emelek ki embercsoportokat, akiket alacsonyabb rendűnek tartok másoknál. Mi nem így működünk” – határolódott el a „rasszizmustól” Európa egyik legismertebb „szélsőjobboldali”, „radikális” politikusa, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke, a zsidó- és buziimádó Geert Wilders. Alább a HVG interjúja.

Nem tartja magát szélsőjobboldalinak, „provokálni nem szélsőség” – állítja, ugyanakkor nem lát különbséget az iszlám és az iszlamista ideológia között. Minapi budapesti magánlátogatásán adott exkluzív interjút a hvg.hu-nak Geert Wilders.

A radikálisan iszlámellenes nézeteiről ismert holland Szabadságpárt (PVV) vezetője a holland és az európai politika egyik legmegosztóbb figurája. A platinaszőke hajú politikus, akinek pártja a legutolsó felmérések szerint ismét a legnépszerűbb hazájában, a muszlim világ egyik leggyűlöltebb politikusa, aki a mai napig bujkálni kénytelen az iszlamisták fenyegetései miatt. Szenvedélyesen küzd országa és Európa “iszlamizációja” ellen, a burka betiltásáért, a muszlim hátterű országokból történő bevándorlás ellen. Felesége a magyar származású volt diplomata, Marfai Krisztina.

Hírdetés

Wilders 2004-ig a konzervatív-liberális VVD politikusa, Frits Bolkestein elnök titkára volt, majd mivel pártjával ellentétben élesen ellenezte Törökország EU-csatlakozását, kilépett, és megalapította az euroszkeptikus, konzervatív-populista Szabadságpártot (PVV). Egyik legfőbb célja: kivezetni országát a „túl bürokratikus”, a „nemzeti szuverenitást sértő” EU-ból. A szólásszabadság harcosaként önellentmondásba keveredett, amikor az általa a Mein Kampf-hoz hasonlított Korán betiltásáért kardoskodott.

Ugyanakkor a BBC elemzése szerint hű Hollandia „libertárius hagyományaihoz”, csak az intoleranciával szemben intoleráns, és élesen elhatárolódik a rasszizmusuk vagy más szélsőséges megnyilvánulásuk miatt vállalhatatlannak tartott pártoktól, mint pl. az FPÖ, a Brit Nemzeti Párt (BNP) vagy a Jobbik. Wilders elszánt védelmezője Izraelnek, ahol két évig élt is, ráadásul – híres elődje és példaképe, a meggyilkolt Pim Fortuyn-höz hasonlóan – konzervatívként is kiáll a melegek (a buzipropagandista HVG megfogalmazása félreérthető lehet, természetesen a homokosokat illetik ezzel a megtévesztő elnevezéssel az interjú folyamán – a szerk.) jogai mellett.

Iszlámellenes kampányának leghírhedtebb mozzanata a több videomegosztó által bojkottált, 17 perces Fitna című 2008-as kisfilm, amely akkora felháborodást keltett az arab országokban, hogy a holland kormánynak kellett bocsánatot kérnie érte, pláne, hogy a film miatt nőtt az ország terrorfenyegetettsége. Négy éve ellátogatott a 9/11 helyszínére, a Ground Zeróra, és markáns beszédben ítélte el új mecset létrehozását annak szomszédságában.
2009-ben feljelentették a muszlim vallás híveinek és szimbólumainak megsértéséért, gyűlöletre uszításért, ám két évre rá a szabad szólásra hivatkozva felmentették. A következő hetekben azért állhat megint bíróság elé, mert a tavalyi önkormányzati kampányban „uszító megjegyzéseket” tett a marokkói bevándorlókra.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »