Elszámoltatás vol. 9999: akár felfüggesztettet is kaphatnak a szemkilövetők

Elszámoltatás vol. 9999: akár felfüggesztettet is kaphatnak a szemkilövetők

Hétfőre tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult büntetőperben a Fővárosi Ítélőtábla. A legkeményebb ítélet, amit az ügyészség kér, felfüggesztett börtön.

Az ügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, szeptember 19-21-én és október 23-án Budapest utcáin történtek miatt elöljárói intézkedés, illetve utólagos felelősségre vonás elmulasztásával vádolt meg három rendőr tábornokot – Bene László akkori országos főkapitányt, Gergényi Péter akkori budapesti főkapitányt és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori vezetőjét -, továbbá tucatnyi másik rendőrtisztet.

A vád szerint Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése miatt kezdődött tiltakozás a Parlamentnél, majd a tüntetők egy csoportja a Szabadság téri tévészékháznál követelte sikertelenül, hogy olvassák be petíciójukat. Ezután a tömegből elkezdtek köveket dobálni, autókat felborítani, gyújtogatni, rátámadtak a székházat védő rendőrökre, majd betörtek az épületbe, ahol dúltak, fosztogattak.

Az ügyészség ezzel kapcsolatban azt rója a vádlottak terhére, hogy a székházhoz vezényelt rendőröknek hiányos volt a védőfelszerelésük, a helyszínparancsnok pedig nem tudta koordinálni a rábízott rendőröket és megvédeni az épületet. Az akkori budapesti főkapitány felelősége az ügyészség szerint abban áll, hogy mindezt észlelve

sem tett érdemi lépéseket

a helyzet megoldására.

A székházostromnál mintegy kétszáz rendőr megsérült, a televízió és a rendőrség eszközeiben összesen százmilliós nagyságrendű kár keletkezett. Egy másik, évekkel ezelőtt lezárult büntetőeljárásban negyven civilt vádoltak meg erőszakos bűncselekményekkel a székház elleni támadás miatt. Többségük felfüggesztett szabadságvesztést kapott, volt néhány felmentő ítélet, illetve pénzbüntetés, letöltendő szabadságvesztést abban az ügyben csak a visszaesők kaptak.

Az összecsapások a tévészékház ostromát követő napokban is folytatódtak a főváros közterületein, majd 2006. október 23-án az akkor ellenzékben lévő Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlését követő órákban ismét súlyos atrocitások történtek a rendőrség és a tiltakozók között. Ezekkel kapcsolatban az ügyészség azért kívánja a vádlottak felelősségre vonását, mert a csapaterős rendőri intézkedések során az alegységparancsnokok

nem tettek azért, hogy megelőzzék, félbeszakítsák, illetve utólag kivizsgálják az alárendeltjeik által elkövetett túlkapásokat.

Hírdetés

Mi több, az ilyen esetekben szerintük a rendőrtanúk igyekeztek homályossá, bizonytalanná tenni a tényállást. Az azonosítószámok levételére buzdító, minden bizonnyal felső utasítás persze szóba sem kerül. Ahogyan aazzal sem vádolják sem Benét, sem Gergényit, hogy a különlegesen brutális fellépésre ők adtak volna parancsot, vagy bátorítást.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést vagy még enyhébb szankciót

kért a vádlottakra a javarészt mulasztással megvalósított katonai bűncselekmények miatt

A vádlottak az eljárás során zömmel tagadták bűnösségüket és védőikkel együtt felmentést kértek.

Az elsőfokú büntetőper 2013-ban kezdődött és mintegy két év alatt több mint száz tárgyalást tartottak, meghallgattak több mint kétszáz tanút, köztük volt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is – akit „természstesen” az eljárás során semmivel sem vádoltak meg.

Az eseményeket az évek során több parlamenti és szakértői bizottság is vizsgálta.

Az elsőfokú büntetőperben 2015 októberében hirdetett nem jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa: Gergényi Péter elöljárói intézkedés elmulasztása, a per negyedrendű vádlottja, aki a tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnoka volt, parancs iránti engedetlenség miatt

a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesült,

a többi vádlottat pedig felmentették a vádak alól.

Az ügy fellebbezések folytán került másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol néhány hete az ügyész perbeszédében Bene László, illetve Dobozi József esetében új eljárást indítványozott a több mint egy évtizeddel ezelőtt történtek kapcsán, a többi vádlott esetében pedig jobbára bűnösség kimondását és felfüggesztett börtön-, illetve pénzbüntetés kiszabását javasolta.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »