Elszállt a kőolaj ára, a széthullás felé száguld az olajkartell

Elszállt a kőolaj ára, a széthullás felé száguld az olajkartell

Több mint hat éves csúcsra emelkedett a kőolaj világpiaci ára, miután a az OPEC+ olajkartell nem jutott egyezségre hétfőn, és a tárgyaláson kialakult vita úgy elmérgesedett, hogy félbe kellett szakítani a találkozót. A két szemben álló fél ezúttal Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – ez utóbbi ugyanis többet akar markolni, mint a körülmények engednék. Egyesek szerint akár fel is bomolhat a kartell.

A OPEC+ formáció a kőolaj árának egyensúlyban tartását hivatott biztosítani, megállapodásaikkal igyekeznek elkerülni a tartós túlkínálatot vagy túlkeresletet. Ezúttal azonban nem kevés homok került a gépezetbe.

A tavalyi kirobbanó világjárvány a legtöbb országban bevezetett korlátozásokon keresztül alaposan visszafogta a kőolaj utáni keresletet. A kínálatot tehát csökkenteni kellett, hogy süllyedjen elviselhetetlenül alacsony szintre a kőolaj ára. Ez nem ment egyik napról a másikra, tavaly a júniusi határidős jegyzések szó szerint negatívba fordultak a túlkínálat és kőolajraktárak telítődése miatt.

Most azonban világszerte kezd észhez térni a gazdaság, ezzel párhuzamosan a kőolajkereslet is visszatér a korábbi szintjére. A kínálatnak pedig igazodnia kell hozzá.

Az olajkartell a mostani találkozón két dologban akart dűlőre jutni: igazodva a kereslethez augusztustól decemberig havonta 400 ezer hordóval növelnék a napi kibocsátást. Ez rendben is lett volna. A vita a második programpont kapcsán alakult ki: a tagállamok többsége 2022 év végéig kitolták volna az olajtermelési megállapodás aktuális változatának lejárati idejét. Ez pedig az Egyesült Arab Emírségeknek nem tetszett.

Sokat akar a szarka…

Fontos részlet, hogy a kitermelés csökkentése vagy növelése egy adott bázisértékhez képest történik. Ezt a bázist minden ország esetében a 2018 októberében mért kibocsátás alapján határozták meg. Az Egyesült Arab Emírségeknél ez 3,2 millió hordó naponta, ám a közel-keleti ország ezzel elégedetlen, és azt követeli, hogy 4 millió hordóra emeljék az ő részét.

Hírdetés

Az Emírségek nagyot akar markolni, bár kicsi az esélye, hogy kedvére tesznek a partnerei, tekintve, hogy nem kívánatos precedenst teremtene a kivételezés – más országok is a bázis emelését kezdenék el követelni. Az Emírségek azonban így nem csak hogy nem támogatta a megállapodás meghosszabbítását, de elérte, hogy meghatározatlan időre felfüggesszék a találkozót.

A főbb piaci szereplők most enyhén szólva is idegesen. Joe Biden amerikai elnök a tárgyalások folytatására szólította fel a kartellt. A bizonytalanság miatti sokk felhajtja az árakat, ami nem csak drágább üzemanyagot eredményez, hanem több bevételt is az olyan országoknak, amelyeket az USA gyengíteni szeretne (Oroszország, Venezuela). Nem mellesleg, a drága kőolaj lassíthatja és korlátozhatja a koronavírus utáni gazdasági fellendülés mértékét.

Három forgatókönyv

A WTI nyersolaj hordónkénti ára a délelőtt folyamán 76,98 dolláron is járt, ami a legmagasabb 2014 novembere óta.

Kérdés, hogy mi lesz a következő lépés. Egyesek azt sem zárják ki, hogy az olajkartell szétesik. Ez rövid távon olajáremelkedést, középtávon azonban olajárzuhanás idézne elő, mert minden koordináció nélkül elkezdenének az olajtermelő országok kibocsátani. Épp emiatt a szakértők ennek a forgatókönyvnek adják a legkevesebb esélyt.

A másik lehetőség, hogy meglovagolják a hirtelen megugró olajárakat, aztán visszatérnek a tárgyalóasztalhoz a felek, születik egy kompromisszum, ám továbbra is megmarad a később árháborúk lehetősége.

A harmadik lehetőség, hogy nem születik megállapodás, de a kartell sem esik szét. Annyi történik, hogy az OPEC nem emeli meg a kitermelését augusztustól, ami viszont rövid és középtávon is áremelkedést indukál, tekintve, hogy a kereslet kezd felfutni.

Mindez persze attól is függ, hogy a koronavírus őszi milyen meglepetések tartogat még a világgazdaság számára.

Körkép.sk, Bloomberg.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »