Elszakadt a Bottlik-szál Orosky Tamás2025. 10. 23., cs – 14:44 Kassa |
Eltűnt, mint egy hatalmas fa az erdőben. Váratlanul tövestől kifordult. A (cseh)szlovákiai vízilabda legnagyobb alakja távozott az élők sorából. Bottlik Lászlót 83 évesen érte a halál. A honi sportközeg és a média nem nagyon vette észre. Mert a vízilabda nálunk nem futball, Kassa meg nem a főváros.
De nem akárkitől búcsúzunk. Bármelyik oldalról közelítem meg életpályáját, mindenhol találok olyat, amivel kitűnik. Sporttevékenységét tekintve meg kirívóan magasan járt, a II. világháború utáni évtizedek legjobbjaként. Játékosként és edzőként 31 bajnoki cím kötődik a nevéhez. Nehéz ezt túlszárnyalni! És ha még hozzávesszük, hogy a világ akkori legjobb klubcsapatát, a zágrábi Dinamót is jugoszláv kupagyőzelemhez és két bajnoki ezüsthöz vezette, akkor tevékenysége már európai mércével is jelentős.
Nem olyan ember volt, aki köntörfalazott volna. Kimondta, amit gondolt sportágáról, a vízilabdás közegről. Nem akart senkivel rosszban lenni, így előfordult, hogy néhány gondolata csak emlékezetünkben maradt meg. Nem kívánta, hogy nyilvánosságot kapjon. Azt már túl soknak tartotta volna.
Őt viszont nem nagyon szerették, főleg azok, akik játékosként a keze alá kerültek. Mert nem mindenki viseli el a kemény munkát, mint mondta, a gürit, és ő kegyetlenül megkövetelte, hogy elvégezzenek mindent védencei, amit megkívánt tőlük, mert különben nagy ívben elkerüli őket a siker, adta tudtukra.
Kapcsolódó cikkünk
Kassai gyökerekkel, sikerekkel a háta mögött máshol is bőven bizonyított, idehaza és külföldön egyaránt. Bottlik László a (cseh)szlovák vízipóló legfényesebben ragyogó csillaga. Túlszárnyalhatatlan mennyiségű diadallal, játékosként és edzőként egyaránt. Szakmai tudásával az európai magaslatokra is feltört. Túl jár a nyolcvanon, így bőven van mire visszapillantanunk.
Csak azért lett vízilabdázó, mert gyerekkorában minden kassai úszó pólózott is?
Ötéves koromtól jártam a strandra, ott jöttünk össze, s ha lehetett, bejutottunk a medencébe is. Fedett uszoda még nem volt akkoriban. Mikor az ötvenes évek elején Kassán volt a Csehszlovákia–Magyarország pólómérkőzés, megtetszett nekem az úszás és a vízilabda is, s végül ott ragadtam. A Lokomotívában kezdtem, Tirpák edzőnél. Innen kerültem a Jednotába, majd a VSS-be.
A kassai ČH a múlt század hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveiben élte aranykorát. Színeiben játékosként és edzőként 30 bajnoki címet gyűjtött össze, ami a mai erőviszonyokat ismerve túlszárnyalhatatlan mennyiség. Túl a nyolcvanon, mit őriz magában ebből a sikersorozatból?
Nem mondok sokat, de nem akarok kihagyni semmit. Nagyon szép idők voltak, amikor Ščavnický vezérletével elkezdtük nyerni a bajnoki címeket. Utána jött Stoffan edző, majd én. És a játékot 1975-ben hagytam abba, mert nem engedték, hogy pólózzak és edző is legyek egy személyben.
És mi ragadt meg ebből az időszakból az emlékezetében?
Biztos, hogy oda sorolnám az 1968-as ausztráliai túrát, ami nem mindennapi út volt. Mert Magyarországra jártunk gyakran, de a távoli földrészre nem nagyon. Ez mindig eszembe jut, kihagyhatatlan. Én 1966-ban már az Európa-bajnokságon játszottam Utrechtben. Ez is emlékezetes, később Szlovákia nem volt a legjobbak között, de a B csoportban mindig az élbolyba tartoztunk.
(szül. 1942-ben Kassán).
(Cseh)szlovákia legsikeresebb vízilabdázója a II. világháború után. 148 alkalommal szerepelt a válogatottban 31-szeres bajnok játékosként és edzőként együttvéve. Játékosként két Eb-n, majd edzőként haton vett részt. Szövetségi kapitányként két olimpiára vitte ki a válogatottat (1992, Barcelona – a csehszlovákot, 2000, Sydney – a szlovákot). Egy világbajnokságon szerepelt a szlovák válogatottal (1998: Perth). Volt edző az egykori Jugoszláviában (Mladost Zágreb), Máltán és Svájcban is, foglalkozott a miskolci ifikkel. Nyugdíjasként él Kassán.
Bottlik László
És a ČH-s időszak emlékei?
Abból a harminc évből nehéz kiragadni valamit. Minden időszaknak megvoltak a sajátosságai. Nagyon jó társaság jött össze! Sokat jártunk külföldre, edzőtáborokba, főleg Magyarországra. Nagyon elégedettek voltunk a helyzetünkkel. Mindenki kicsit irigyelt bennünket, hogy olyan gyakran elhagyhattuk az országot. Legtöbbször a szocialista államok biztonsági alakulatainak szpartakiádján jöttünk össze: a bolgárok, az oroszok, a románok, a keletnémetek, a magyarok társaságában.
A nyolcvanas évek végén elment a zágrábi Mladostba edzősködni, ahol világsztárokkal dolgozott. Kupagyőztes és kétszer második lett védenceivel a roppant erős bajnokságban. Bár marasztalták, mégis idő előtt hazajött. Miért?
Hívtak haza, hogy jöjjek segíteni a Novákynak. Jó dolgom volt Zágrábban, nekik az kellett volna, hogy meg tudjuk verni a bajnokságban a belgrádi Partizant, és ez nekem nem sikerült. Csak a kupában jött össze. Kaptam egy hazai ajánlatot, s olyan volt, amire nem lehetett nemet mondani. Utána ötször nyertem bajnokságot a Nováky csapatával, meg kupagyőzelem is volt közben. Nagyon elégedett voltam! Edzőtáborokba jártunk az akkori Jugoszláviába meg Magyarországra, mert volt pénz a klubban. S ha kértem valamit, az nyolcvan százalékra meg is valósult. Ők is elégedettek voltak, mert jöttek a bajnoki címek.
Nováky után visszatért még Kassára, és a ČH Hornets csapatával is eljutott egyszer a csúcsra. Ez volt a ráadás?
Két évet töltöttem a kassai klubban. Az elsőben edzőként, a másodikban sportigazgatóként működtem közre a bajnoki elsőség elérésében. Hogy ráadás volt-e a visszatérésem? Itthon volt a családom, s már nem akartam kimenni, mert abban az időben itthon megvoltak a megfelelő lehetőségek az edzősködésre. Novákyban is, ezért maradtam.
Milyen lehetőségeket nyitott Szlovákia önállóvá válása a vízilabdában?
Játékosaink előtt kinyílt a lehetőség a külföldi szereplésre. Azelőtt nem járhattak idegenbe profiskodni. Örültem, amikor Kassáról Vidumanský vagy Poláček elment a zágrábi Mladostba, amellyel Európa-kupát nyertek. A kassai csapattal nem tudtak volna. Én is örültem, hogy elmentem egy olyan klubba, amely kilencszer volt BEK-győztes.
Azt hogyan könyvelte el magában, hogy kétszer is kivitte a pólóválogatottat az olimpiai játékokra: 1992-ben Barcelonában a csehszlovákot, 2000-ben Sydney-be a szlovákot?
Olimpiai selejtezőt játszottunk, és nyerni tudtunk, vagy olyan helyezést értünk el, ami elég volt a kijutáshoz. Örültem neki, akárcsak a fiúk. Azzal a tudattal mentünk ki, hogy olimpiai bajnokok nem leszünk, mert nem volt arra csapatunk, csak a kijutásra. Önmagában már ez is nagy dolog volt!
Elmondható, hogy a ČH-val elért sikerek közben fonódott össze egy életre a vízilabdával?
Igen. Mivel Kassán nevelkedtem, nagyon jól éreztem magam ebben a klubban. De jól éreztem magam Novákyban is. Engem szerettek Zágrábban meg Svájcban is. De mindenhol hiányzott a hazai légkör. Mindenhol akarták, hogy maradjak, de nem folytattam. Megmondom őszintén: nekem nagyon jó kapcsolataim voltak a magyarországiakkal, a jugókkal, az oroszokkal, mert tudok magyarul, oroszul, szerbül, és horvátul sem volt probléma megértetni magamat. S bár a német nyelv gyengén ment, Svájcban három évig tartottak, és még akarták, hogy maradjak.
Tavaly betöltötte a nyolcvanat. Vont már mérleget sportemberi pályafutásáról?
Nem mérlegelek semmit. Nem vagyok megelégedve azzal, amit elértem, mert az ember mindig többet akar. Akkoriban nem volt máshol olyan lehetőség a pólóra, mint Kassán. Tudtam alkalmazkodni a körülményekhez, és lehet, hogy volt egy-két lépcsőfok, ahova eljuthattam volna, de nem sikerült. Csehszlovákia 1936 után 1992-ben került ki újra az olimpiára, ezután Szlovákia is egyszer, vagyis összesen kétszer voltak velem pólósaink az ötkarikás játékokon, ami ritka dolog.
Pedagógusi végzettsége van, tanított is valaha?
Tíz évet lehúztam a kassai vasmű tanonciskolájában.
A vízilabda miatt hagyta abba?
Nem. Akkor mentem ki külföldre. 45 évesen Zágrábba. Örültem, hogy a világ legjobb klubcsapata szólított meg. Ezt nem lehet egy lapon említeni a tanítással. Eljöttek utánam 1987 karácsonyán, s azt gondoltam, hogy a csapatot akarják kivinni. Nem, nekik edző kell, adták tudtomra. Mégpedig azért, hogy verjük meg a belg- rádi Partizant.
Játékosként az ötletes, az ellenfél eszén túljáró vízilabda kedvelője volt. Azóta nagyot fordult a pólóvilág, vízi birkózássá változott a játék. Tudja még élvezni?
Sok a szabálytalanság, rendre megszakad a játék, és manapság igazán szép támadásokat már nem látni. Az eredményes, aki az emberelőnyt nagyobb arányban használja ki, mint az ellenfél. Tudomásul kell vennünk a sportágon belül is, hogy a játék ugyan gyorsabb lett, de ugyanakkor keményebb is. Több a szabálytalanság. Én szeretem a vízilabdát, kimegyek az összes mérkőzésre. Odafigyelek a játékra, időnként bírálok is, bár senki nem hallgat rám.
Idehaza és külföldön is letette a névjegyét a medence szélén. Ha felajánlanák, melyik klubcsapat vagy válogatott irányítását vállalná el?
Ha a koromat nem vesszük figyelembe, én csak a magyar vagy valamelyik jugoszláv utódállam irányítását vállalnám el, mert manapság nem elég elképzelni valamit, meg is kell azt magyarázni a játékosoknak. És ha nem tudom ezt elmondani az adott nyelven, akkor baj van. Három évig edzősködtem Máltán, de az a válogatott Európában csak a C csoportban pólózott. A legjobbak között már nem elég egyszerűen megmondani a dolgokat, a nagy csapatoknál már összetettebb a helyzet, úgy meg kell magyarázni a taktikát a játékosoknak, hogy értsék is, és ne csak azt gondolják, hogy megértették.
Hogyan telnek a kassai nyugdíjas évei? Mennyi helye maradt még benne a vízilabdának?
Kimegyek a kassai mérkőzésekre, néha Magyarországra is átugrom. Mindennap megiszom a magam kávéját baráti társaságban. Ha netán Kassán edzőtáborozik a válogatott, oda is kijárok. Kialakul ugyan a véleményem, de nem mondom senkinek, csak azt kívánom a szövetségi kapitánynak, hogy mint én tettem: húsz év alatt menjenek ki két olimpiára.
Van vízilabda nélküli napja?
Nem foglalkozom minden nap a vízilabdával, de ma is – mint mindennap – voltam úszni. Rendre felbukkanok az uszodában, elég csak kinéznem az ablakomon, és máris látom. Közel vagyok hozzá. Emellett még kimegyek a városba, körülnézek, elbeszélgetek, könyvet, folyóiratot olvasok. A nyolcvanon túl már ne dolgozzon az ember, hatvanévesen még megtehette. Élvezem az életet az unokáimmal, és nincs mire panaszkodnom.
Edzőként két válogatottat (csehszlovák: 1992, Barcelona; szlovák: 2000, Sydney) vitt ki az olimpiára. Mivel imádta kedvenc sportágát, kassai lokálpatriótaként nem hagyhatta ki, amikor a kelet-szlovákiai városba érkezett edzőtáborba a mindenkori válogatott. Kiment, hogy megnézze őket, véleményt is mondott, bár elárulta, ha
„bírálom őket, senki sem hallgat meg.”
Mikor túl volt a nyolcvanon, akkor már csak annyit kívánt a szakmai stábnak, hogy abban legyen részük, amit ő maga is átélt, húsz év alatt kétszer vigyék ki a csapatot az olimpiára.
Bottlik László, ha kinézett kassai lakása ablakán, látta az uszodát, amit már gyerekkorában felfedezett, és nyolc iksszel a háta mögött is naponta meglátogatott. Naponta kiment a városba, megitta a kávéját, elbeszélgetett barátaival, olvasott, vagy éppen unokáival foglalkozott. Távozásával megszakadt a Bottlik-szál a kassai közegben. És országos viszonylatban is, ha észrevettük, ha nem.
Sajnálom, hogy többször már nem beszélhetünk, mert minden válaszában volt valami elgondolkoztató, rendhagyó, emlékezetes… Ezért e sorok is csak röpke, kiragadott töredéke szerteágazó, Kassa- és vízilabda-imádó életének.
Nyugodjon békében, mester!
Bottlik László temetése csütörtökön 10 órakor lesz a kassai köztemetőben.
Kapcsolódó cikkünk Kassa |
Nyolcvanévesen sem panaszkodik, éli a maga nyugdíjas életét Kassán, és még mindig szolgálja kedvenc sportágát, a vízilabdát, vagy ahogy ő mondja, a vízipólót. Bottlik László ugyanis küldöttként működik közre a bajnokikon.
Sajnálkozva hozza fel, hogy nálunk háttérbe szorult a póló, a tévéből szinte eltűnt, a mezőny is apad. Elszomorítja, hogy napokban vesztette el öccsét, Istvánt, aki a kelet-szlovákiai központú sportág egyik legendája, ismert sportvezető, játékvezető volt.
Ez a jelen, Bottlik László sportmúltja ennél jóval sokatmondóbb. A II. világháború utáni (cseh)szlovák vízilabda legeredményesebb egyéniségéről van szó. Csak néhány megállapítás: 30 (cseh)szlovák bajnoki címmel büszkélkedhet; a kassai ČH aranykorában előbb játékosként majd edzőként ért el nehezen megismételhető sorozatot, amely egy év megszakítással 1962-től 1987-ig tartott; 148 alkalommal szerepelt a válogatottban; vezetőedzőként két olimpiára, két világ- és két Európa-bajnokságra vitte ki a válogatottat; volt edző az egykori Jugoszláviában, Máltán és Svájcban is…
Gyerekkorában futballozott, mint a többi hasonló korú iskolás. Közel volt azonban az uszoda, csak egy kerítésen kellett átmásznia, és máris a medence közelébe ért. Nem született sportolói családba, édesanyja tanítónő volt, de tudott vívni és lovagolni is. Laci fia maga tanult meg úszni. Akkor az volt a szokás Kassán, hogy aki úszott, az vízilabdázott is. Így került ő is azok társaságába, akik rendszeresen egymás ellen játszottak, s a győztesek egy tábla csokoládét kaptak az edzőtől. Hat ificsapata volt akkoriban a kassaiaknak. 1956-ra jó kis gárda jött össze, szlovák, majd csehszlovák bajnokok lettek, s ebből alakult ki aztán a sikerhalmozó kassai ČH.
Játékosként akkor érezte magát jól a medencében, ha technikás észjáték folyt, ha túl tudott járni az ellenfél eszén, ha valamilyen trükkel be tudta csapni. Edzőként mindig a kemény munka híve volt, s mivel meg is követelte az elvégzését, emiatt kevésbé volt népszerű, diktátornak is becézték. Azt szokta mondani játékosainak: vagy gürizel, vagy elkerül a siker.
Külföldi edzősködéséből a zágrábi Mladostban eltöltött időszak volt alegemlékezetesebb, hiszen a világ egyik legjobb csapatához igazolt, olimpiai és világbajnokokkal teletűzdelve, később ez a gárda lett az évszázad legjobbja a klubban. Élete tévedésének tartja, hogy az országban kialakult háborús helyzet miatt nagyon korán hazajött onnan. Viszont élete legnagyobb jutalmát éppen a zágrábiak vezetőedzőjeként vette át. „Az első ligagyőzelem után a klubelnök nyolcszáz márkát adott nekem, ami akkor 16 ezer korona volt (mintegy 550 euró – a szerkesztő megj.). Azt gondoltam, hogy szét kell osztanom a csapatban. Sokkolt, mikor azt mondta, hogy ez az én jutalmam. Csak összehasonlításképpen: a kassai ČH-val szerzett bajnoki címért akkor hozzávetőleg 2000 koronát kaptunk” – mesélte egyszer.
2008-ban fejezte be az edzősködést. Külföldre is kiterjedő pályafutásáról szokta mondogatni: az volt a határon túl a legnagyobb kihívás számára, hogy megmutassa, mennyire ért a vízilabdához, bebizonyítsa azoknak, akik hittek benne, hogy ne csalódjanak benne. Nem szívesen volt kinn sehol egy évnél tovább, de soha sehonnan nem kellett elmennie, mindenütt marasztalták.
Mi is marasztaljuk, hogy 2022. március 31-én betöltött 80. születésnapja után még sokáig a vízipóló szolgálatában, közöttünk lehessen. Erőben, egészségben!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
