Elszabadult hajóágyúként rögeszmésen eszkalálni akarja a háborút

Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat, és az országba küldött katonai felszereléseket teljes mértékben ki kell használni, hogy Kijev csapást mérhessen azokra a helyszínekre, ahonnan Oroszország csapást mér rájuk – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős EU-főképviselő.

Az uniós tagállamok külügyminisztereinek informális találkozójára érkezve Borrell úgy nyilatkozott: az oroszországi kurszki régióban folytatott ukrán hadművelettel csapást mértek Vlagyimir Putyin orosz elnök „háborús narratívájára”, ami fontos stratégiai siker, ugyanakkor Oroszország továbbra is támadja az ukrajnai a civileket és infrastruktúrát.
   
„Oroszországnak az a szándéka, hogy teljesen tönkretegye Ukrajna villamosenergia-rendszerét, és a télre sötétbe és hidegbe taszítsa az országot” – hívta fel a figyelmet.
   
Mint mondta, az európai bankokban zárolt orosz pénzeszközökből származó nyereséget már továbbították Ukrajnának és azoknak a tagállamoknak, amelyek ebből a pénzből további katonai felszerelést biztosítanak Kijevnek. Emlékeztetett arra, hogy az alapból még mindig megvan több mint 6 milliárd euró, de azt egy EU-tagállam vétója miatt nem tudták kifizetni. Mint mondta, találni kell valamilyen módot arra, hogy ezt a vétót megkerüljék, „mert ez nem fogadható el”. Kiemelte továbbá az ukrán védelmi ipar támogatásának fontosságát, amelyhez az EU 1,4 milliárd euróval járult hozzá.
   
Az informális tanácskozáson személyesen részt vevő ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba szerint Ukrajna bebizonyította, hogy hamis az az érvelés, miszerint a háborúban „patthelyzet alakult ki, és végül Oroszország jár majd sikerrel, ezért az ukrajnai stratégiát újra kell gondolni”. „Ismét bebizonyítottuk, hogy akik az eszkalációtól való félelemről beszélnek, többnyire arra használják fel ezt az érvelést, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyekre Ukrajnának szüksége van” – fogalmazott.
   
Kuleba szerint a csütörtöki tanácskozás fontos kérdése lesz az orosz területre irányuló fegyverhasználat engedélyezése, ami legitim katonai célpontokat fog érinteni. „Főleg azokról a repülőterekről van szó, amelyeket az orosz erők a bombázók indítására használnak az ukrán erők és az ukrán állampolgárok valamint az infrastruktúra megtámadására. Ha elegendő mennyiségű rakétával látnak el minket, és ha engedélyezik nekünk a légicsapást, jelentősen csökkentjük Oroszország képességét, hogy kárt okozzon létfontosságú infrastruktúránkban, és javítunk a helyzeten” – tette hozzá.
   
Az ukrán külügyminiszter hozzátette, hogy nagy problémát jelent a katonai támogatás késlekedése. A támogatás bejelentése és tényleges átadása közötti időszakok túl hosszúra nyúlnak, így nem lehet folytatni a katonai tervezést – hívta fel a figyelmet. Arra is rámutatott, hogy legolcsóbb és leghatékonyabb módja annak, hogy Ukrajnát lőszerrel és fegyverekkel láthassák el, ha azok ukrajnai gyártására ruháznak be.

Hírdetés

MTI

Szijjártó Péter külügyminiszter ma reggeli bejegyzésében elszabadult hajóágyúnak nevezte a szélsőséges Borrellt. 

Gondola


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »