Elsüllyedtnek nyilvánították az eltűnt tengeralattjárót

Elsüllyedtnek nyilvánították az eltűnt tengeralattjárót

Az indonéz hatóságok bejelentették, hogy olyan tárgyakat találtak, amelyek a héten eltűnt tengeralattjáróról származnak, amely azt bizonyítja, hogy a jármű elsüllyedt. Szombat délelőttre a legénységnek elegendő oxigén is elfogyott, így már nincs esély rá, hogy túlélőket találjanak.

Az ország haditengerészetének vezérkari főnöke, Yudo Margono admirális újságíróknak azt mondta, egyebek közt egy torpedó darabjait, több, a legénység által használt imaszőnyeget, illetve a periszkóp bezsírozásához használatos kenőanyagtubust találtak. Mivel tíz mérföldes körzetben egyetlen hajó sem haladt át ezen a területen, így a tárgyak bizonyosan az elsüllyedt tengeralattjáróból kerülhettek elő.

Hírdetés

Az admirális azt mondta, az előkerült tárgyak bizonyítják, hogy az eddig csak „eltűntként” keresett jármű valóban elsüllyedt.

A hatóságok korábban azt is közölték, hogy az 53 fős legénység számára elegendő oxigén szombat délelőtt elfogyott.

Noha Indonézia igyekszik fejleszteni a hadseregét, az elöregedett járművek és eszközök az elmúlt években több halálos balesethez vezettek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »