Akár február végéig is eltarthat a főidény, amikor délután négy órától másnap reggel kilenc óráig bármikor szervezhetnek vadászatokat. Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője az InfoRádióban részletesen elmondta, milyen vadászatok, hajtások léteznek, milyen előírásoknak kell megfelelni, és arra is kitért, hogy a korlátozások pontosan milyen helyzetekben érintik a kirándulókat.
Hosszú szervezés előzi meg a vadászatokat, ősszel pedig a túrázók együttműködésére is szükség van a bonyodalmak elkerülése érdekében. Az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője egyebek mellett arról is beszélt az InfoRádióban, hogyan történik egy-egy terület kijelölése, lezárása. Földvári Attila elmondta: a vadászati főidény szeptember elején kezdődik a szarvasbőgéssel, majd a gímszarvasbőgés után a dámok barcogása (párzási időszaka) következik. Később elkezdődnek a társas nagyvad vadászatok, valamint az apróvad vadászatok, és a fő időszak januárig vagy akár február végéig is eltarthat.
Kiemelte, hogy az erdőtörvény ad lehetőséget a vadgazdálkodó szervezeteknek arra, hogy az általuk vadgazdálkodási szempontból kezelt területeken lezárásokat foganatosítsanak. A látogatási korlátozást azonban csak az erdőgazdálkodó hozzájárulásával lehet elrendelni. Ha társas vadászatról van szó, vagyis nagyobb területet érintő hajtásokat végeznek, akkor arra az erdőterületre vonatkozik a korlátozás, ahol a vadászat zajlik. Ebben az esetben a vadászati hatóságnál, azaz a kormányhivatal illetékes egységénél bejelentett időpontot megelőző naptól a társas vadászat tervezett napjának a végéig szólhat a korlátozás.
Ha pedig egyéni vadászat a program, ami a klasszikus, lesen ülve végzett tevékenység, akkor az adott nap délutánjától, egészen pontosan négy órától másnap reggel 9 óráig szólhat a korlátozás. A korábbi évekhez képest
fontos változás, hogy a korlátozás nem terjedhet ki a turistaútvonalak területére.
A lakosságot vagy a turistákat a bevett normáknak megfelelően a nagyobb területeket kezelő állami erdőgazdaságoknak kell tájékoztatniuk az online felületeiken, a közösségi- és a helyi médiában a vadászatokról. Mindezeken kívül az adott területre bevezető turistautak mentén is megjelentetik a hirdetőtáblákon vagy a plakátokon a tudnivalókat. A szóvivő megjegyezte: ugyanakkor vannak olyanok, akik nem a járt úton mennek be az erdőbe, hogy például gombát szedjenek, nézelődjenek vagy fotózzanak, és ilyenkor előfordulhat, hogy nem látják a hirdetőtáblákat vagy figyelmetlenül elmennek mellettük. Azt tanácsolja, hogy mindenki tájékozódjon, mielőtt túrára indul az erdőbe. Az a legjobb, ha felkeresik a helyi önkormányzatot, amelynek van kapcsolata az illetékes vadgazdálkodó szervezettel. Utóbbi pedig részletes tájékoztatást tud adni arról, hogy mely útvonalak járhatók, illetve melyeken lehet túrázni.
Földvári Attila figyelmeztetett: bizonyos biztonsági szempontok is közrejátszanak a korlátozásoknál, de ezzel kapcsolatban elsősorban nem is arra gondol, hogy egy eltévedt lövedék eltalálhatja az erdőben túrázókat, hanem inkább arra, hogy a vadászatok nagyon hosszú szervezést, előkészítést igényelnek, és „ha egy hajtásba véletlenül belegyalogol egy turista, akkor
a hajtást azonnal le kell állítani, ami kis túlzással azt jelenti, hogy annak a vadászatnak vége is, miközben lehet, hogy hetek munkáját igényelte, hogy azt jól megszervezzék”.
Az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője azt tanácsolja az erdőben túrázóknak, hogy mindig a kijelölt turistaútvonalon haladjanak, ami szerinte már önmagában nagy segítség a vadászoknak. Mint mondta, érdemes inkább élénkebb színű ruhadarabot viselni, mert akkor könnyebben és messzebbről észre lehet venni a barangolókat, így időben megelőzhető, hogy belemenjenek egy hajtásba. Megismételte, hogy az említett vadászatok általában délután négy órától másnap kora délelőttig tartanak, így ebben az időszakban nem ajánlott túrát szervezni a tél végéig, de az év más időszakaira is vonatkozik ez az ajánlás a személyes biztonság érdekében.
Földvári Attila elmondta: sokszor előfordul, hogy a kirándulók eltévednek, megsebesülnek, és a múltban nem egy példa volt már rá, hogy éppen a vadászok siettek a bajbajutottak segítségére. Úgy véli, nagyobb baj nem lehet, ha a túrázók tájékozódnak elindulás előtt a megfelelő helyeken, felületeken. A szóvivő hangsúlyozta: a vadászok mindig igyekeznek tekintettel lenni a természetbe járókra, mert „a természet, az erdő mindenkié”, de azt gondolja, ennek kölcsönösnek kell lennie. „Meg kell férnünk egymás mellett, hogy tudjuk használni ugyanazt a területet, és ne akadályozzuk egymás tevékenységét” – összegzett Földvári Attila.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


