Mindenszentek a keresztény öröm és a remény ünnepe – hangsúlyozta Kovács Csaba Antal ferences szerzetes Csíksomlyón, az elsőszombati Mária-köszöntőn november 1-jén. Prédikációjában azt is kiemelte: a szentek példaképként kell, hogy előttünk álljanak, hiszen rámutatnak arra, hogyan és miként kell élnünk.
„Mindenszentek az öröm ünnepe számunkra, hogy már szeretteink közül reményünk és hitünk szerint sokan ott vannak Isten társaságában. A remény ünnepe, hogy majd mi is eljutunk a szentek társaságába, mi is velük együtt lehetünk. És az Egyház tagjai kölcsönösen imádkoznak egymásért” – mondta Kovács Csaba Antal.
A szentmise előtti első imaórát a kosteleki hívek, míg a másodikat a csíksomlyói kegyhely munkaközösségének tagjai vezették. Utóbbiak mondták a fájdalmas olvasót és a szentmise után ők vitték a gyertyás körmenetben is a Szűzanya kegyszobrának másolatát is.
A következő Mária-köszöntő december 6-án lesz.
A Mária-köszöntőről további fotók láthatók az Erdélyi Ferences Rendtartomány Facebook-oldalán.
Szöveg: Bíró István ferences sajtóreferens
Fotó: Erdélyi Ferences Rendtartomány
Forrás: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


