Elsős középiskolai tananyaggal égett szénné a diáktüntetés szervezőjét kioktató kormánypárti riporter

Elsős középiskolai tananyaggal égett szénné a diáktüntetés szervezőjét kioktató kormánypárti riporter

A Független Diákparlament szóvivőjét, Kálló Dánielt a műsort vezető Velkovics Vilmos a szervezet egyik közleményének félresikerült mondatával szembesítette iskoláskorunk legutáltabb tanárainak emlékét felidézve, agresszív, számonkérő stílusban. Szerinte a diákok úgy akarnak beleszólni az oktatás kérdéseibe, hogy

„nem tudnak megfogalmazni egy felhívást.”

Közben a pult mellett iszogató fiatalokat triviális baromságokkal vizsgáztató („akkor azt mondd meg, kisapám, mikor volt a mohácsi vész?!”) kocsmai proli stílusában többször is arra szólítja fel Kállót, hogy „elemezze ezt a mondatot!”

 Az ilyen arcokkal csak azért érdemes egy kisfröccs erejéig leállni beszélgetni, mert általában pár mondaton belül gyönyörűen leleplezik saját ostobaságukat és műveletlenségüket. 

Velkovics Pedellus Úrnál se kellett sokat várni erre a pillanatra. A Kemény mag című beszélgetős műsorban a fekete Achilleusz valóban meglehetősen bizarr ötletéről próbált elmélkedni. 

Hírdetés

„Újraforgatja a BBC Achilleusz kalandjait, az Odüsszeuszt”

 – vezeti fel a témát a műsorvezető. 

Na, most a helyzet az, hogy „Odüsszeusz” című művet sajnos nem ismer a világirodalom. Odüsszeusz ugyanis egy mitikus hős, akinek életét az Odüsszeia című eposz meséli el

Achilleusz kalandjait az Iliászból ismerhetjük meg – méghozzá a középiskola első osztályában. 

A kocsmában az ilyen pillanatokban kell nagyvonalúan kifizetni az okoskodó prosztó italát, és megveregetni a vállát: „Nem baj, mester, nem vagyunk egyformák.” Mert, hogy tényleg nem vagyunk.

Van, aki Iliászt olvas, van, aki 888-at. Van, aki meg egyiket sem, de nem is viselkedik nagyképű, arrogáns bunkó módjára tizenéves gyerekekkel.

Bízom benne, hogy ők vannak a legtöbben. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »