Első kézből az erdélyi árvízről – Márton András gyulafehérvári karitászigazgatót kérdeztük

Első kézből az erdélyi árvízről – Márton András gyulafehérvári karitászigazgatót kérdeztük

A háromszéki, illetve külön a parajdi vészhelyzet kapcsán kerestük meg Márton Andrást, a gyulafehérvári főegyházmegyei karitász vezetőjét, aki a helyszínről számolt be a kialakult súlyos katasztrófahelyzetről. Itthonról a magyarországi Katolikus Karitász segélyvonalán keresztül várják a segítséget, mellyel az erdélyi testvérszervezetet, illetve általuk a bajba jutott embereket támogatják.

– Milyen feladatok állnak a Gyulafehérvári Caritas előtt az árvíz sújtotta településeken?

– Évekkel ezelőtt úgy határoztuk meg a katasztrófahelyzetekben való szerepünket, hogy amikor levonulnak egy-két hét után az azonnali beavatkozást végző szervezetek, akkor ott maradunk, hogy az élet rendeződését támogassuk. Az árvízhelyzetekben mindig úgy volt, hogy amikor leszaladt az ár, amikor kiszivattyúzták a vizet, iszapoltak, utána a ház takarításában, bebútorozásában, technikai eszközök biztosításában nyújtottunk támogatást – ilyenkor a hűtőszekrénytől kezdve minden elázik –, az emberek életét segítünk megint a normalitás felé közelíteni. Ezt fogjuk most is tenni, ezt célozzuk meg.

– Milyen a helyzet jelenleg Háromszéken, Kovászna megyében?

– A három hangsúlyosan érintett településen – Bácstelek (Kökösbácstelek), Márkosrét és Borosnyó (Nagyborosnyó) –, ahol nagyon sok víz volt, ahol településeket, házakat öntött el, ott lesz szükség újjáépítésre. A kollégáink a helyszínen jártak, most már a víz nagyjából leszaladt, szivattyúzták nagy erővel, állami szervek, katasztrófavédelem, vízügyi igazgatóság jelen van-volt, egyik településen több mint ötven tűzoltóautóval voltak kint.

Hírdetés

Az azonnali támogatást más civil szervezetek biztosítják, köztük a Máltai Szeretetszolgálat, étkeztetéssel, egyéb támogatással. Mi akkor fogunk ott megjelenni, az önkormányzatokkal együttműködésben, amikor az újjáépítés és az életrendezés kerül sorra. Nagyon sok gazdaság, ház érintett, csak Bácsteleken 56 gazdaságot „futott el a víz”; ilyenkor az állatok, a takarmány, a kertek, a vetemény – a jövő évi takarmány is kárt szenved, mert a földeket is elárasztotta a víz. A pénzt, ami rendelkezésünkre fog állni, értékjegyek formájában szeretnénk minél méltányosabban elosztani a kárt szenvedett emberek között, hogy helyre tudjon billenni az élet.

Mi elsősorban a hétköznapok segítői vagyunk, folyamatosan szolgáltatunk, otthoni ápolás, fogyatékosgondozás, délutáni iskola a szegény gyerekeknek – ez a mi profilunk, hosszú lélegzetű, amire „rá tudunk szerveződni”. Létrejött egy projektcsapatunk, akik tegnap végigjárták még egyszer a településeket, mert előbb „le kell fusson a víz”. Az önkormányzatok biztosítják a „központi jelenlétet”, rálátásuk van, ismerik az embereket, van szociális referens is a településeken – velük kapcsolatot tartva kezdjük meg a támogatást, az újjáépítést. Ilyenkor aztán minden szokott kelleni, építőanyagtól kezdve, fertőtlenítőszereken keresztül – ilyenkor már segítség lehet a tartós élelmiszer, amiben a magyar Karitásztól is kapunk segítséget. A jelenlegi fázisban a tartós élelmiszert még tárolni sem lehet, nincs hol.

– És hogy látja a parajdi helyzetet?

– Parajdon egy nagyon nagy lélegzetű történetről van szó; jelen pillanatban nem elsődlegesen az emberek személyes valóságát érinti a probléma, hanem egy egész közösséget, gazdasági, ökológiai, mindenféle vetülete van. Most egyelőre az a félelem, hogy nehogy beroskadjon a tárna, mert akkor az a nagy üreg, ami alul van, felül kerülne, hogy így mondjam… Ma olvastam a sajtóban, hogy só került a Küküllőbe is, és a csapvizet már nem lehet inni. Sokrétű, nem egy egyházi civil szervezet erejéhez mért probléma, nagyon komoly szakértői beavatkozásokat és finanszírozást követel. Ha személyek is érintettek lesznek, mi ott vagyunk, mert jelen vagyunk ezeken a településeken amúgy is, vannak szociális dolgozóink, ápolóink, segítőink, embertől emberig tudunk segíteni.

Fotó: Gyulafehérvári Caritas; Kocsis B. János/Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »