Első helyen végzett az Erasmus+ hazai rangsorában a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Iskola

Első helyen végzett az Erasmus+ hazai rangsorában a nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Iskola

A Huszár-telepen működő, a mélyszegénységből érkező, többségében roma gyermekek felzárkóztatásával foglalkozó Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola május 18-án tartotta meg annak a nagyszabású nemzetközi projektnek a záróeseményét, amellyel az intézmény az országos Erasmus+ pályázati rangsor első helyén végzett.

A Tempus Közalapítvány szakmai bírálatán elért eredményt ünneplő rendezvényen Szocska A. Ábel megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva az élménymegosztás és a közösségépítés fontosságát. A három évet felölelő nemzetközi projekt segítségével az iskola tizennyolc hátrányos helyzetű diákja, valamint tanáraik juthattak el Máltára, Németországba, Görögországba és Horvátországba, hogy életre szóló tapasztalatokat és módszertani tudást gyűjtsenek.

Az alábbiakban Juhászné Szabó Erika összefoglalóját szerkesztve olvashatják.

Három év, három sikeres nemzetközi projekt

A rendezvényt Szokolné Nagy Ágnes igazgató nyitotta meg, köszöntve a megjelent vendégeket és kollégákat. Kiemelte, hogy lélekben velük van Sója Réka is, Sója Miklós, az iskola névadója unokája, valamint édesanyja, Kardócz Éva is, akik sokat tettek azért, hogy az intézmény elindulhasson a nemzetköziesedés útján.

Az igazgatónő visszatekintett az elmúlt három év mérföldköveire: a 2023-as első nyertes pályázatra, amely a hátrányos helyzetű tanulók inklúzióját (közösségbe való beilleszkedését) és digitális fejlesztését célozta meg, valamint a 2024-es máltai, német- és olaszországi módszertani mobilitásokra (tanári továbbképzésekre és tanulmányutakra).

A 2025-ös év még nagyobb elismerést hozott: a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola a Tempus Közalapítvány rangsorának legelső helyén végzett 90 pont feletti eredménnyel, megelőzve számos országosan elismert iskolát. A most záruló projekt címe hűen tükrözi a célkitűzéseket: Gyorsabban, magasabbra, erősebben – sport, ökotudatosság és digitalizáció az inklúzió és hátránykompenzáció szolgálatában.

Szilágyi Tiborné igazgatóhelyettes részletesen ismertette a 39 670 euró összköltségvetésű projekt megvalósulását, amely a 2025/2026-os tanévben összesen huszonnégy fő kiutazását tette lehetővé.

Három pedagógus vett részt külföldi szakmai és intenzív nyelvtanfolyamokon, míg tizennyolc hátrányos helyzetű tanuló hat kísérőtanárral külföldi csoportos tanulmányúton gyűjthetett tapasztalatokat.

Nemzetközi tapasztalatcserék és továbbképzések

Hírdetés

Máltára három munkatárs utazhatott ki szakmai továbbképzésre az Easy School of Languages szervezésében megvalósuló egyhetes kurzusokra. Nagy-Vincze Enikő tanárnő a pedagógusok mentális egészségét támogató Mindfulness and Well-being for Teachers, míg Ésik Cintia tanárnő az akadálymentes digitális oktatást vizsgáló Accessible digital technology for Teachers képzésen vett részt. Velük egy időben Balázs Márk intenzív angol nyelvi kurzuson fejlesztette kompetenciáit.

Görögországban hat diák és két kísérő pedagógus – Kovács Richárd és Kurucz Miklós – nyert betekintést a görög oktatási rendszerbe és a tanulói esélyegyenlőséget támogató gyakorlatokba.

A németországi Rostockban, Camminban és Sanitzban hat tanuló vett részt közös projektmunkában és kulturális programokon Fodor-Gelsei Mariann és Németh Emese tanárnők kíséretében.

2026 márciusában pedig a Sója-iskola fogadta a német partnereket Nyíregyházán, folytatva a közös munkát.

Horvátországba hat tanuló utazott ki, akiknek a környezettudatossági és közösségi tevékenységeit Szikora Ede Szabolcs atya, lelki igazgató és Kurucz Miklós irányították.

A beszámolókat a kiutazások hangulatát idéző, színes videós összeállítások kísérték, amelyek hűen bemutatták, hogyan vált az iskola az Erasmus+ program által nyitottabb, modernebb és befogadóbb közösséggé.

Az élménybeszámolók után Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.

A főpásztor elmondta, hogy a „disszemináció”, azaz a megszerzett tudás, jó gyakorlatok terjesztése és megosztása fogalmát a maga keresztény nyelvére is lefordította: „Milyen nagyszerű lenne, ha a mi hitünket is ilyen érdeklődést felkeltő módon át tudnánk adni! Úgy gondolom, nekünk ’disszeminációs keresztényeknek’ kellene lennünk: megmutatni másoknak, milyen fontos számunkra a Jóistennel való kapcsolat, hogy szeretjük az egyházunkat, és milyen sokat kapunk tőle” – fogalmazott.

A főpásztor kifejezte örömét, hogy a Sója-iskola „kis családjának” tagja lehetett ezen a délelőttön, és azt kívánta, hogy a görögkatolikus iskolák ne csak a nemzetközi élményekben, hanem a vallásos élet megélésében és továbbadásában is mutassanak példát.

Az utazások összegzését követően Europass mobilitási igazolványokat adott át Szokolné Nagy Ágnes igazgató.

A szakmai programot szeretetvendégség zárta kötetlen beszélgetéssel egybekötve.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »