Első alkalommal szervezik meg az Erdélyi Ősök Napját

Első alkalommal szervezik meg az Erdélyi Ősök Napját

A közel kétszázezer látogatót vonzó magyarországi Ősök Napja szervezői úgy döntöttek, hogy idén első alkalommal Erdélyben is nagyszabású hagyományőrző ünnepet szerveznek. Az Erdélyi Ősök Napja július 9–10. között kerül megrendezésre Bölönben.

Az esemény jelentőségéről, programjáról és a hagyományőrzésről beszélgetett a Székelyhon a szervezőkkel.

Az Ősök Napja egy hiánypótló rendezvény, amely nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy legyen egy olyan ünnep, amely a magyarság legnagyobb őseiről emlékezik meg. „A magyar társadalmi élet és ünneprend egyik régi hiányossága és adóssága, hogy nincs egy olyan ünnepünk, amikor a magyarság legnagyobb valós őseiről (Árpád vezérlő nagyfejedelem, Attila nagyfejedelem) az ő történelemformáló szerepükről (Honfoglalás) és a magyarságot megtartó tetteiről (pozsonyi csata) emlékezik meg méltósággal az egész nemzet” – fogalmazott Varga Zoltán, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány technikai igazgatója, az Erdélyi Ősök Napja egyik szervezője.

Hosszútávú céljuk, hogy ez az ünnep a hivatalos ünneprendbe is bevezetésre kerüljön. Ez a rendezvény 2011 óta jut megszervezésre Magyarországon. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. „A Felvidéken és a Délvidéken már létrehoztunk egy-egy nagyobb szabású rendezvényt, és most Erdélyben is megfogalmazódott az igény a helyi csapatok részéről, így idén először rendezzük meg az Erdélyi Ősök Napját” – mondta Varga Zoltán.

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által szervezett Ősök Napja és Kurultaj ünnepek otthona a magyarországi Bugac. A budapesti székhelyű alapítvány évekkel ezelőtt létrehozta a Magyar-Turán Szövetséget, amely a legnagyobb, magyar hagyományőrzőket tömörítő szervezet. E szövetség része a két éve alakult Turán-Székelyföld Hagyományőrző Egyesület is, amelynek tagjai már évek óta állandó résztvevői a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb seregszemléjének, és Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepének, a Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlésnek.

Hírdetés

„Most már mint hivatalosan bejegyzett szervezet is, a Turán-Székelyföld Hagyományőrző Egyesület formálisan is részese annak az összefogásnak, amelyben a Kárpát-medence magyar hagyományőrző közösségei immár 12 éve részt vesznek” – mondta Kozma Albert, a Turán-Székelyföld Hagyományőrző Egyesület elnöke, az Erdélyi Ősök Napja társszervezője, valamint Bölön unitárius lelkésze.

A szervezők elmondták, hogy a július 9–10. közötti eseményen a honfoglalás korát szeretnék bemutatni a közönségnek, így lesz életmód-bemutató kiállítás, korabeli fegyverek és viseletek bemutatója, lovas bemutatók, szablya- és lándzsavívás, íjászat. Varga Zoltán hangsúlyozta továbbá, hogy szeretnék eloszlatni a „primitív, barbár” lovasnomád magyarságról néhol még felbukkanó tévhiteket. Ehhez kapcsolódóan egy kiállítást is összeállítottak, amelyben régészeti leletek alapján készült fegyverek, ékszerek és használati tárgyak tanúskodnak a magyarság igényes, magas színvonalú tárgyi kultúrájáról.

„Nem vagyunk kicsi nemzet” – Első alkalommal szervezik meg az Erdélyi Ősök Napját

„Azzal, hogy Bugac mellett Bölönben is méltóképpen mutatjuk be őseink kultúráját, a kézművességtől a fegyverhasználatig, a viseletekig, és a magyar hagyományőrző közösség tagjaival közösen emlékezünk híres elődeinkre, hunokra, magyarokra, először is azt szeretnénk üzenni, hogy nem vagyunk kicsi nemzet” – emelte ki Varga Zoltán. Majd azzal folytatta, hogy történelmünk lapjai olyan dicsőséges eseményeket őriznek, amelyre méltán lehetne büszke bármelyik európai nemzet, és ami a legfontosabb: nem vagyunk egyedül. Megőriztük kultúránk keleti gyökereit, és tőlünk keletre, ahol ennek a nemzetnek a története kezdődött, emlékeznek ránk és testvérüknek tekintenek bennünket, magyarokat. Ezáltal keleti rokon népeink közel kétszáz milliós közösségének tagjai vagyunk. Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk.”

Az ingyenesen látogatható Erdélyi Ősök Napjára nagy szeretettel várnak mindenkit, akit érdekel a történelem, a régészet.

Azokat is várják, akik szeretnének velük emlékezni őseinkre, Attila nagyfejedelemre, Árpád vezérre, s az ő dicső tetteikre.

Valamint azokat is, akik szeretnének tartalmas, színvonalas programot eltölteni és magyarként együtt lenni Bölönben.

Az első Erdélyi Ősök Napja 2022. július 9–10-én kerül megrendezésre. Részletes program és további hasznos információk a www.kurultaj.hu oldalon érhetők el. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »