Ünnepi eseménynek adott otthont július 12-én a Hargita megyei Oroszhegy: a falu szülötte, Márton Ottó diakónus ezen a napon részesült az egyházi rend szentségében a helyi Nagyboldogasszony-templomban. A szentelési szertartást Kovács Gergely gyulafehérvári érsek vezette.
Az ünnepen részt vettek Márton Ottó szülei, testvérei, további családtagjai, valamint sok paptársa is. Külön öröm volt a közösség számára, hogy a szertartáson jelen volt öt oroszhegyi származású pap is, Bálint Emil csíki főesperes, Péter Arthur marosi főesperes, Kovács Árpád kisbácsi, Sebestyén Domokos ákosfalvi és Boldizsár Ferenc mikóújfalui plébános, tanúságot téve a faluból fakadó hivatások erejéről.
A hívek szeretete és tisztelete szinte kézzelfogható volt, amikor Márton Ottó virágszőnyegen vonult be a templomba a helyi fúvószenekar által játszott és a kórus által énekelt dallamokra. A templom megtelt oroszhegyi hívekkel, akik együtt imádkoztak az újmisésért.
A Jézus Szíve motívum nagyon mély vallási jelentéssel bír, különösen papszentelés alkalmával, hiszen Jézus Szíve a papi szolgálat példaképe: az önfeláldozó szeretet, irgalom, tisztaság és az emberiség iránti teljes odaadás szimbóluma.
A szertartást követően rövid ünnepség és agapé is helyet kapott, ahol a közösség tagjai személyesen is köszönthették Márton Ottót, és hálát adhattak Istennek az új papi hivatás ajándékáért.
Szöveg: Bálint Piroska
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


