Első alkalommal rendeztek városi keresztutat Pécsen

Első alkalommal rendeztek városi keresztutat Pécsen

Első alkalommal rendeztek volna kereszthordozással egybekötött városi keresztutat a Pécsi Egyházmegye és a pécsi önkormányzat közös szervezésében április 9-én a baranyai megyeszékhelyen, ám az időjárási körülmények nem tették lehetővé biztonságos megtartását az előzetesen kijelölt belvárosi útvonalon. Így a liturgikus eseményre végül a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban került sor.

A keresztúti elmélkedések előtt Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke és Péterffy Attila, Pécs polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A főpásztor példaértékűnek nevezte az egyházmegye és az önkormányzat együttműködését a városi keresztút méltó megtartása érdekében. Személyes köszönetét fejezte a ki a polgármesternek, a közreműködőknek, a színművészeknek és mindazoknak, akik a háttérben az előkészítő munkálatokkal készültek erre a napra.

„Hiszem, hogy azért mert az időjárás közbeszólt, ez a nap nem eredménytelen és hiábavaló. Sok gyönyörű gondolat hangzik majd el, és kérem, hogy vigyük magunkkal ennek a jelenlétnek az ajándékait” – fogalmazott a főpásztor.

Péterffy Attila polgármester a Pécsi Önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a Pécsi Egyházmegye és az önkormányzat között hosszú idő óta mostanra kialakult együtt gondolkodás és együttműködés lehetővé tette, hogy az általuk kölcsönösen hordozott értékek ne csak szavak, hanem tettek szintjén is megnyilvánuljanak. Annak pedig külön szimbolikus jelentőséget tulajdonított, hogy az első, közös együttműködés a városi keresztútban öltött testet.

Ezt megerősítendő, a keresztúti elmélkedések elhangzása előtt a püspök és a polgármester a székesegyház szentélye előtt felállított kereszt mellé álltak, szimbolikusan jelképezve azt, amit Felföldi László megyéspüspök meg is fogalmazott: „E város keresztjét együtt visszük. Nem ugyanaz a keresztünk, de óriási feladatot jelent mindnyájunknak, és együtt hordozva könnyebb és erősebb lesz az életünk” – zárta bevezető gondolatait a megyéspüspök.

A városi keresztút a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető, a szentírási szakaszok és elmélkedések  pedig ITT megtalálhatóak.

Hírdetés

Az elhangzott szentírási szakaszokat és az elmélkedéseket Nyúl Viktor pasztorális helynök állította össze.

A liturgikus esemény zenei szolgálattevői Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi bazilika orgonaművész-zeneigazgatója, Kuti Ágnes énekművész, valamint a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája közreműködésével az August Senoa Énekkar voltak.

A Pécsi Nemzeti Színház színművészei, Stubendek Katalin és Németh János, Sík Sándor Keresztút című versét adták elő.

Az elmélkedések felolvasásában – a stációk sorrendje alapján – Sasvári Bernadett, Nagy János, Pálfayné Dan Ildikó, Kiss István, Czopf Ágnes, Kalász Gyula, Asztalos Lívia, Tolnai Gábor, Tiborczné Somogyi Éva, Dr. Frank Gábor, Dr. Csizmadia Éva, Merényi Péter, Besenczi Zsolt, Csobán-Katits Bernadett működtek közre.

A további közreműködők neve ITT olvasható.

Forrás és videó: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Csobán Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »