Első alkalommal rendezik meg Komáromban a világhírű akadályversenyt

Első alkalommal rendezik meg Komáromban a világhírű akadályversenyt

Idén május 24-én első alkalommal rendezik meg Komáromban a Spartan akadályfutó versenyt, amely egyre népszerűbb formája az erőpróbának.

Világszerte évente több mint egymillió sportkedvelőt vonz és a több mint 250 rendezvény közül az egyik kihívást idén már Komáromban is teljesíteni lehet. Ehhez pedig a komáromi erőd biztosít egyedi helyszínt.

Az erőpróba során két távra lehet nevezni:

A SPRINT – rövid táv kb. 5 km hosszú és 20 akadállyal rendelkezik. Kezdőknek, továbbá azoknak ajánlott, akik nem biztosak fizikai erőnlétükben. Céges és egyéb csoportos csapatépítő rendezvények is gyakran zajlanak ebben a kategóriában.

A SUPER – közepes táv kb. 10 km hosszú és 25 akadállyal rendelkezik. Ez a kategória még mindig megfelelő kezdők számára, de azoknak is ideális, akiknek a rövidebb táv már nem jelent kihívást.

Három teljesítménykategóriában lehet versenyezni:

Az ELITE kategória a legkiválóbb versenyzők számára készült, itt azok indulhatnak, akik az összesített győzelemért küzdenek.

Hírdetés

Az AGE kategóriában mindenki a saját kortársaival vetélkedik, minden kategóriában a három legjobb versenyzőt értékelik. Az ELITE és az AGE kategóriákban a versenyzők nem fogadhatnak el külső segítséget.

Az OPEN kategória a legnépszerűbb és ez kínálja a legtöbb szórakozást. Itt a versenyzők elfogadhatnak külső segítséget, ezért mindenkinek érdemes alaposan megismerni az akadályokkal kapcsolatos szabályokat.

A kiegészítő CHARITY versenyszám a SPRINT útvonalát követi. A regisztrációkból befolyt összeget jótékony célokra fordítja a Markíza Alapítvány.

A komáromi Spartan nem feledkezik meg a legkisebbekről sem. A gyerekek imádják a SPARTAN KIDS versenyt. Erre 4 és 14 év közötti gyermekek jelentkezhetnek (ha egy gyermek idén betölti a 15. életévét, akkor már a felnőtt kategóriába tartozik és nem nevezhet a SPARTAN KIDS versenyre).

A verseny mindenki számára ajánlott, életkortól és nemtől függetlenül.

Mivel Komárom nem rendelkezik nehéz tereppel és emelkedőkkel, valószínű, hogy a pályák gyorsak lesznek és a könnyebben teljesíthetők közé tartoznak a SPARTAN versenyek között.

A várható részvételi létszám több mint 3000 versenyző. Szlovákia mellett a legtöbben várhatóan Magyarországról és Csehországból érkeznek.

Bővebb info: www.facebook.com/spartanrace.slovakia

KVH/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »