Elrendelték az Auróra Kert, az Auróra Kioszk és a Corvin Club bezárását

Elrendelték az Auróra Kert, az Auróra Kioszk és a Corvin Club bezárását

Mint ismert, Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának Jegyzője 2017. június 28-án elrendelte a lakosság által rendszeresen és folyamatosan panaszolt Auróra 9-11. szám alatt üzemelő Auróra Kioszk és Auróra Kert bezáratását. A Kioszk esetében a nyomozó hatóság kezdeményezésére közbiztonsági érdekből, a Kert esetében pedig kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiányában.

Az üzleteket üzemeltető Marom Klub Kft. a döntések ellen fellebbezett, ezeket azonban a bíróság és a kormányhivatal – a Marom Klub Kft rosszhiszemű és jogsértő eljárása miatt – végül elutasította. A bírósági végzés nyomán a hatályos kereskedelmi jogszabályok szerint a jegyző utasítására a hatóság a mai napon felszólította a Kft.-t, hogy az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét igazolja érvényes szerződéssel, ennek megtörténtéig pedig az üzleteket bezáratta. Amennyiben az igazolás nem történik meg, a helyeknek végleg be kell zárniuk, ha pedig új szerződést mutat be a Kft., az egyben új kereskedelmi bejelentést is szükségessé tesz, mely esetén a hatályos helyi rendeletnek megfelelően a jövőben kizárólag 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva. A PestiSrácok.hu  információi szerint,a  bírósági végzésből kiderült, hogy a Marom Klub Kft. korábban büntetőjogi felelősségének tudatában az önkormányzat hatóságát félrevezette és megtévesztette, mivel kérelmei beterjesztésekor nem volt jogosult eljárni. Az ügyben egyébként tekintettel a hatóság félretájékoztatására, a hivatal feljelentést tett. Mindemellett az Auróra Kert vonatkozásában Budapest Főváros Kormányhivatala jogerős döntése következtében a kertben létesített, kereskedelmi tevékenységet kiszolgáló építményeket az üzemeltetőnek el kell bontania, tekintettel arra, hogy engedély nélkül építette. Amennyiben ezt nem teljesíti, hatósági intézkedések megtételére kerül sor.

Mindezeken túl a jegyző utasítására a hatóság a mai napon elrendelte a Corvin-tető Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által üzemeltetett, Blaha Lujza tér 1-2. Corvin Áruház IV. emeleti szintjén és az áruház tetőteraszán lévő, Corvin Club elnevezésű üzletének bezárását is.

Hírdetés

A 2018. június 21-én a hajnali órákban a helyszínen végzett rendőrségi ellenőrzés következtében több személy esetében a rendőrség kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt bűntető eljárást folytat. Mindezekre tekintettel a rendőrség hivatkozással a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól szóló 1999. évi LXXV. törvény 5-6. §-ában foglaltakra kezdeményezte a fenti üzlet ideiglenes bezárását. A jegyző a törvényben foglaltaknak megfelelően közbiztonsági érdekből az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évi időtartamra az üzletet ideiglenesen bezáratta.

Forrás: Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda/ PS

The post Elrendelték az Auróra Kert, az Auróra Kioszk és a Corvin Club bezárását appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »