Halottak napja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 5,24–29)
Az idei évben megint úgy hozta a naptári beosztás, hogy vasárnap – az Úr napja – egybeesik katolikus kalendáriumunkban a halottak napjával. Még a negyvennapos nagyböjti időszakunkban is kivételek a vasárnapok, amikor egy kis szünet van: a húsvétra felkészítő vasárnapok nem számítanak bele a böjti időszakba; ilyenkor engedélyezett a visszafogott, mégis örömmel párosult ünneplés.
A mostani hétvégén azonban a lila vagy a fekete szín jelenik meg a miséző lelkipásztoron. Ezen a vasárnapon szívünk egyszerre telik meg fájdalommal, ugyanakkor reménnyel is. Fájdalommal, mert hiányoznak azok, akiket szerettünk, akiknek arcát, hangját, érintését már csak emlékeink őrzik. De ugyanakkor reménnyel is, mert hisszük, hogy Isten örök életre hívta meg őket, sőt bennünket is arra hív, hogy egyszer újra találkozzunk vele, és azokkal, akiket idelenn még gyászolunk.
A népi – már-már elfeledett – bölcsesség, az egyéves gyász megmutatkozott viselkedésben, szokásban és öltözködésben egyaránt. A modern felfogás egyáltalán nem tartja ezt, nem véletlenül: a mai szemléletben az elmúlás a legtitkoltabb tabutéma. Mindenki menekül előle a divat, a smink és az egészséges életvitel álcája mögé. Versengés folyik azért, hogy ki hány évet tagadhatna le. Mintha örökké élnénk, itt a földön. A legnagyobb önbecsapás időszakában ámítjuk magunkat ezen a területen! Persze ott van a kóros gyászolás jelensége is, amikor valaki a depresszió áldozatává válik, és képtelen hinni az örök életet illetően Jézus megnyugtató szavaiban. Jó ilyenkor betévedni egy-egy templomba, vagy ráállítani készülékünket a Katolikus Rádió hullámhosszára…
Ezen a napon a szentmisét bemutató pap szabadon dönthet a gyászmisékre összeállított felolvasandó szentírási szakaszokról. Jómagam szívesen szoktam kiválasztani Jézus szavait Máté evangéliumából (Mt 11,25), amelyek talán elsőre nem is tűnnek halottak napi prédikációhoz illőnek: „Magasztallak téged, Atyám, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” De ha mélyebben belegondolunk, ebben az evangéliumi mondatban ott rejlik a keresztény remény teljes üzenete. Jézus azt mondja: az igazi bölcsesség, az élet és a halál titka nem az emberi tudásban rejlik, hanem abban az egyszerű, gyermeki bizalomban, amellyel a „kicsinyek”, az alázatosak, a hívők, a tiszta szívűek fordulnak Isten felé. És mindez a rejtekben van. A reklámokban nem hallunk erről!
Halottak napján tehát nem csupán emlékezünk, hanem tanulunk is: megtanuljuk, hogy az élet ajándék, és hogy a legnagyobb bölcsesség nem a világ okosságában van, hanem abban, ha el tudjuk fogadni Isten kezéből mindazt, amit ad: az életet és a halált egyaránt. A halál előtt minden ember egyformává válik: sem a tudás, sem a gazdagság, sem a hírnév nem számít. Hiába a vastag boríték, csak az marad meg, ami valóban fontos: a kapcsolat, amely összeköt bennünket Istennel. Ápoljuk ezt a rejtekben felfedezhető, vigaszt adó ajándékot!
Szerző: Fekete Szabolcs Benedek
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
