Elözönlötték Keletit, buszban reménykednek a migránsok

Elözönlötték a menekültek a Keleti pályaudvart. Először a pécsi vonatot rohamozták meg, mert azt hitték, hogy az Bécsbe indul, majd mikor kiderült, hogy azzal nem tudnak Ausztriába indulni, leszálltak, és a Keleti pályaudvar előtti buszokhoz rohantak.

Jelentősen kevesebben vannak a migránsok, mint néhány órával ezelőtt megrohanták a Keleti – mondta a Hír TV helyszíni tudósítója 13 órakor. Egy a debreceni menekülttáborból érkező migráns munkatársunknak elmondta, hogy folyamatosan telefonos kapcsolatban álltak a Keletiben lévő társaikkal és ez alapján indultak el Debrecenből Budapestre, mivel azt a információt kapták, hogy szabad az út Bécs felé. A migránsok azt is mondták, hogy semmilyen információt nem kaptak arról, hogy hogyan tudnak továbbmenni, akár Bécs, akár Németország felé.

Újabb menet Bécs felé Újabb migránsok indultak el a fővárosból is Ausztria felé. Becslések szerint 300-500 menekült indulhatott el – mondta a Hír TV tudósítója 13 órakor.

Még több migráns várható

Hírdetés

Több száz migráns indult útnak vonattal a debreceni befogadó állomásról is reggel. Jegyellenőrzés után sok embert leszállítanak a vonatokról – mondta helyszíni tudósítónk. Hajnal 3 és 4 óra között indult el az a sok migráns akik elözönlötték a Keletit és valószínű, hogy még többen érkeznek majd Debrecenből.

Ellentmondás Ellentmondásos információkat tapasztalt a Hír TV tudósítója a Keleti pályaudvaron. A hír arról szólt, hogy újraindult a vonatközlekedés – a belföldi és a nemzetközi járatok is újra járnak. Ehhez képest az utastájékoztató táblákon még mindig az olvasható, hogy nem közlekednek a nemzetközi járatok, valamint egy mozdony vezetője is arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy tudomása szerint a Bécsből érkező szerelvény nem indul vissza.

Nem fogadták jól a migránsok a kormány döntését. Még mindig azt hiszik, hogy téves az információ, és később még érkeznek buszok – közölte a Keleti pályaudvarról a Hír TV tudósítója 10 órakor. Reggelhez képest egyre több migráns van a Keletiben, a civilek folyamatosan ellátják őket, de a segítők újabb feszültségre számítanak, ha ismét nagy létszámban lesznek bevándorlók a pályaudvaron.

A kormányszóvivő reggel a hegyeshalmi határátkelőnél a Hír Televíziónak azt nyilatkozta: a kormány nem tervez több buszt indítani a migránsoknak. Kovács Zoltán hangsúlyozta: a pénteki döntés egyszeri volt a közlekedésbiztonság helyreállítása érdekében, ám a migránsok ezt nem tudják

Reggel még reménykedtek a migránsok, hogy újabb buszok fognak menni értük, hogy elvigyék őket az osztrák határra, ám a rendőrök már akkor arról tájékoztatták tudósítónkat, hogy nem fognak újabb buszok menni a pályaudvarra. Az éjszaka folyamán voltak olyan migránsok is, akik nem szálltak fel a buszokra attól félve, hogy menekülttáborba viszik őket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »