Előválasztási bizottság: Nem zárják ki Földi Istvánt, megalapozatlanok a jobbikos jelölttel szembeni vádak

Előválasztási bizottság: Nem zárják ki Földi Istvánt, megalapozatlanok a jobbikos jelölttel szembeni vádak

Továbbra sem csitulnak az indulatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületében, de legalább most úgy tűnik, az előválasztás jobbikos indulója, Földi István neve ezután végérvényesen kimarad a torzsalkodásból. 

Ugyanis az Alfahír információi szerint

az Országos Ellenzéki Előválasztási Bizottság (OEVB) határozatban mondta ki, hogy a jobbikos politikussal szemben megfogalmazott vádak megalapozatlanok.

Az ügy közvetlen előzménye, hogy az ATV a Nap Hírére hivatkozva arról írt alig két órával ezelőtt, hogy Halmi József, az MSZP országos elnökségi tagja azt kéri az OEVB-től, hogy töröljék Földit a jelöltek nyilvántartásából. A szocialista politikus beadványa szerint – amely a Nap híre birtokába jutott – Földit, aki 2017 és 2019 között Kocsord polgármestere volt, az új településvezető több ügyben is feljelentette a még polgármesterként elkövetett cselekményeiért.

A szocialista politikus szerint Földi István nem felel meg az előválasztáshoz szükséges fedhetetlenség követelményének. 

Azonban az OEVB mai határozata világossá teszi, hogy Halmi Józsefnek nincs igaza a jobbikos országgyűlési képviselőjelölttel szemben. 

Ugyanis megvizsgálták a Földi István által beadott nyilatkozatokat is, és végül 2 tartózkodás és 4 nem szavazati aránnyal elutasították Halmi József vádjait. 

Hírdetés

A szocialista tag szerint is bullshit

Ez egyébként azt jelenti, hogy még az OEVB szocialista tagja is megalapozatlannak ítélte párttársa vádjait.

Az egész vádaskodás pedig abból indult, hogy – ahogy arról az Alfahír is beszámolt -, belenyúlhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületének előválasztási eredményébe a Fidesz, elérve, hogy ne a jobbikos Földi István, hanem a szocialista Papp Ildikó nyerjen.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése előtt néhány perccel az MSZP Facebook-oldalán azt követelte a Jobbiktól, hogy a párt vezetése hívja vissza Földi Istvánt a jelöltségtől.

Mindezt azután,

hogy az OEVB MSZP-s delegáltja szerint a vádak megalapozatlanok…


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »