"Előttünk egy nemzetnek sorsa áll" – gondolatok választás előtt

A legjobb végeredmény természetesen az lenne, ha a Mi Hazánk Mozgalom kétharmados többséggel megnyerné a választásokat. (Hogy ezután a globális háttérhatalom az ügynökhálózata révén zavargásokat igyekezne kirobbantani, azt biztosra vehetjük.) Ha azonban a realitások keretein belül maradunk, akkor a valószínűbb forgatókönyv a Fidesz győzelme és a Mi Hazánk bejutása a parlamentbe, éspedig úgy, hogy a nemzeti párt egy jelentősebb frakciót is képes legyen megalakítani az új országgyűlésben.

Hasonló felállás volt már Magyarországon 1998 és 2002 között: a Fidesz – a Független Kisgazdapárttal, az MDF-fel és a KDNP-vel együttműködve – kormányzott, a nemzeti radikális MIÉP pedig egyrészt megszavazta a magyarság érdekeit szolgáló kormányzati javaslatokat, másrészt az Országgyűlés ülésén kimondott olyan igazságokat, amelyek a nyilvánosság más fórumain (a nemzeti irányzatú médiát leszámítva) nem hangozhattak volna el. De a „valóság elbeszélése” és a magyarság érdekeinek képviselete úgy látszik, nem elegendő ahhoz, hogy egy párt, egy politikus népszerűségre tegyen szert. A 2002-es választásokon ugyanis a MIÉP nem ért el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os szavazati arányt (habár alighanem csalással sikerült csak a MIÉP-et megfosztani parlamenti képviseletétől). A nagyapja emlékét meggyalázó Pokorni Zoltán, aki akkoriban a Fidesz egyik vezetője volt, nyilvánosan örvendezett is a nemzeti radikális párt kudarcán.

Vajon ami a MIÉP-pel történt, megismétlődhet a Mi Hazánk Mozgalommal is? Nos, az ellen sajnos semmiféle garancia nincs, hogy – akár a globális háttérhatalom parancsait teljesítő titkosszolgálatok közreműködésével – durva választási manipulációk révén szorítsák ki a parlamentből a magyarság érdekeit határozottan és bátran képviselő politikai erőt. Mint ahogy sajnos az emberiség jelentős részét egy hamis valóság ketrecei közé záró globális média ellen is tehetetlen a Mi Hazánk Mozgalom: a fősodratú média hazugságáradata közepette a polgárok többsége nem fogja fel, hogy a nemzeti radikalizmus a magyarság hosszú távú érdekeinek egyetlen hiteles képviselője. Sőt, az elbutított tömegek már nem is képesek sem a nemzeti eszmények, sem az általános erkölcsi elvek alapján megítélni a világ eseményeit. Csakis az anyagi szempontokat tekintetbe véve, esetleg felületes érzelmi benyomások alapján kialakított rokon- és ellenszenveik alapján képesek a legtöbben a szavazófülkében döntéseket hozni.

Az elmondottakat továbbgondolva joggal tehető föl azonban a kérdés: jó rendszer-e a demokrácia? Egyáltalán nem véletlen, hogy már Platón és Arisztotelész is úgy vélte, a „démosz uralma” egyáltalán nem a legmegfelelőbb állami berendezkedés. Nem is maradt fenn sokáig a demokrácia az ókori Hellász városállamaiban. (Már ahol egyáltalán bevezették.) A középkor hosszú évszázadai alatt nem is igen kísérleteztek vele. A felvilágosodás korában ugyan valóságos „földi mennyországként” állították a megtévesztett nyugati világ lakói elé. A fasizmus és a nemzetiszocializmus (no és persze a marxi szocializmus is) azonban már megfogalmazta a demokrácia éles kritikáját. Sőt, többet: a történések mélyebb értelmét megérteni képes értelmiségiek, politikusok világosan rámutattak arra, hogy a demokrácia egy illúzió, soha nem létezett és soha nem is fog megvalósulni. Szemfényvesztés, ámítás, a demokratikusnak hazudott díszletek mögött ugyanis valójában a világuralomra törő, magát kiválasztottnak képzelő globális bankárelit áll. A demokrácia hazug jelszavát hangoztató nyugati világbirodalom agóniája, majd esetleges összeomlása esetén lesz egyáltalán lehetséges őszintén beszélni a nyilvánosság előtt a „minden lehetséges világok legjobbikának” valóságos természetéről, valamint az emberiség javát szolgáló más állami berendezkedések létrehozásának lehetőségeiről.

És addig? Nos, mást aligha tehetünk, mint hogy a fennálló körülmények között próbáljuk az igazságot elmondani, a magyarság érdekeit védeni, melynek része – bármilyen lesújtó véleményünk is legyen a globális elit úgynevezett demokráciájáról -, hogy elmegyünk szavazni, és az egyetlen valóban nemzeti irányzatú pártra adjuk a voksunkat. Ami természetesen önmagában nem lesz elegendő a győzelemhez. A választás után, bármiképpen is alakuljon az eredmény, nekünk, a magyarság ügye mellett elkötelezett polgároknak lehetőségeink szerint folytatni kell a küzdelmünket a mindennapok során is. Feladatunk hasonló (számos okból nehezebb), mint amellyel a reformkor nemzedékének (és oly sok korszak magyarjainak) is meg kellett küzdenie. Vörösmarty Mihály 178 évvel ezelőtt leírt sorai a nemzeti érzelmű magyarság lelkének legmélyebb húrjait pendítik meg:

Gergely Bence

(A szerző olvasónk.)