Először jutott negyeddöntőbe a Napoli (Labdarúgás)

Először jutott negyeddöntőbe a Napoli (Labdarúgás)

A Napoli szerdán hazai környezetben diadalmaskodott az Eintracht Frankfurt felett, míg a Real Madrid szintén otthon győzött a Liverpool ellen, így az olasz és a spanyol csapat is kettős sikerrel jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

Nápolyban az első félidő ráadásában szerzett vezetést a hazai együttes, Matteo Politano beadását Victor Osimhen fejelte a kapuba, aztán a nigériai csatár a fordulás után is betalált. Ezt követően sem lassított Luciano Spalletti legénysége, a 64. percben tizenegyest rúghattak, amelyet a sértett, Piotr Zielinski értékesített. A párharc eldőlt, az utolsó negyedórában már kiegyenlítettebb volt a küzdelem, ám a Napoli megérdemelten jutott tovább.

Hírdetés

Madridban az első játékrészben mindkét csapat próbálkozott a gólszerzéssel, a spanyol alakulat keresztlécet is talált, majd Vinícius Júnior lehetőségénél védett hatalmasat a vendégek kapusa. A túloldalon Cody Gakpo és Darwin Núñez lövésénél Thibaut Cuortois hárított bravúrral. A fordulás után a gólcsendet Karim Benzema törte meg, aki az üresen maradt kapuba továbbított, a címvédő pedig kettős győzelemmel lépett a legjobb nyolc közé.

Eredmények, nyolcaddöntő, visszavágók: SSC Napoli–Eintracht Frankfurt 3–0 (gólszerzők: Osimhen 45+2., 53., Zielinski 64. – tizenegyesből) – összesítésben: 5–0, Real Madrid–Liverpool FC 1–0 (gólszerző: Benzema 78.) – összesítésben: 6–2.  (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »