2025. 01. 28.
Először utazott orosz tárgyalóküldöttség Damaszkuszba Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének megdöntése óta – jelentette kedden a RIA Novosztyi hírügynökség.
A küldöttség tagja Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes és Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja.
Szíriai kormányellenes fegyveres csoportok tavaly november végétől kezdődően több szíriai nagyvárost elfoglaltak, majd december 8-án bevonultak Damaszkuszba, Aszad pedig elhagyta az országot, és Oroszországba utazott.
Aszad az orosz külügyminisztérium szerint tárgyalásokat folytatott a konfliktus egyes résztvevőivel, amelyek során úgy döntött, hogy lemond az elnöki tisztségről és elhagyja az országot. Moszkva az egyezkedésen nem vett részt.
A RIA Novosztyi forrása szerint orosz tisztviselők kapcsolatban állnak az egykori fegyveres ellenzék szíriai képviselőivel, amelynek vezetői garantálták az országban lévő orosz katonai bázisok és diplomáciai intézmények biztonságát.
Oroszországnak két támaszpontja van Szíriában. Tartusz kikötő Moszkva egyetlen tengeri logisztikai központja a Földközi-tengeren, Hmejmím pedig a Földközi-tengeren és Észak-Afrikában állomásozó orosz erők kulcsfontosságú utánpótlási bázisa. Oroszország 2017-ben 49 évre szóló bérleti szerződést kötött a két létesítmény használatára.
Szíria átmeneti kormányát a 2025. március 1-jéig Mohammed al-Basir vezeti.
MTI
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »