Nemzetünk történelméhez adni kalauzt, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg, – főczélja e gyűjteménynek. (…)
Nehéznek vallom e munkát azért, mert hazai irodalmunk e téren alig mutathat fel valamit. A múlt század végén Lehoczky latinul irt Stemmatographiája nagyon kevés családot tárgyal, és azokat is sűrű és roppant tévedései miatt csak óvatossággal használhatni. Wagner Collectanea Geneal. Historica Ill. H. Familiarum czímű műve összesen a négy részben (Decas) csak negyven kihalt családról értekezett. Ennyi az egész Magyarországra nézve. Erdélyt tekintve Mikola rövid Historia Geneal. Transylvanicáján kivül Kővárytól dicséretes munkát bírunk 1854-ből; de ez is csak a nevezetesebb családok leszármazásaira vonatkozik. Kézirati gyűjteményeink tagadhatlanul szép számmal vannak, de ezek is pusztán történeti – sőt legtöbbször évjegyzetek nélküli családfákat tartalmaznak, nagy részben pörökből, de csak is a volt kir. Curia előtt folyt perekből szedegetve. (…)
Történelmi forrásainkból a legnagyobb fáradság mellett csak egyes ízeket, – de folytonos nemzedék-kapcsolatot nem – meríthetünk. Oklevél-gyüjteményünk csak Mátyás koráig terjed; az sem teljes. A későbbi korból itt-ott elszórva nagyon kevés az, mi sajtót látott. A legtöbbet még most is köz- és magán-levéltárak rejtik el. A legkimerítőbb adatokat tehát csak egyes családok mindenképen elfogulatlan és hiteles közleményei nyújthatnák, ezt azonban egészben reményleni fajunk ismerete nem engedi. (…)
Munkámnak oly széles kört szabtam, hogy az a magyar korona alatti országok összes nemes családait tartalmazza és azt hiszem, e részben legalább Magyarország nemes családaira nézve statistikai adatul szolgálhatand.
Hazánkban az 1848-ki törvény hatályba léptéig a nemzetet csak a nemes rend képezé.
És noha vannak e körön kívül is nem kevés családok, melyeknek tagjai akár a harcz, akár az irodalom vagy ipar mezején nem csekély horderejű szolgálatot tettek a közügynek, s kikre a hon büszkén tekinthet, – mégis a szereplő nagy tömeg a kiváltságosak sorából állott ki.
És ez nemcsak az előbbi állam-szerkezet természeténél, de annálfogva sem lehet felötlő állítás, mert a nemesi osztály minden gyakori kihalások daczára nem fogyott, sőt a még gyakoribb és folytonos királyi kegyelem által új meg új kiváltságosítás folytán mindinkább szaporodott; szaporodhatott pedig annál is inkább, mert – az utóbbi századokban legalább – a czímer-szerzés kiválólag nehéz föltételekhez kötve nem volt.
Az újabbi átalakulás azonban a czímereknek csak szellemi csillogásait hagyá meg, mi inkább mint valaha lehetővé tette, hogy a történelem e téren is megtehesse foglalásait. És azt hiszem, most inkább, mint valaha alkalmas az idő arra, hogy ily mű – úgy mint azt a történeti igazság igényli – napfényre juthasson.
A nemzet egyes családokból áll. És alig van egyes család, melynek legalább egy tagja valamely tekintetben az említést ki nem érdemelné. Az ilyenre nézve is pedig érdekes ismerni azon fát, mely azt termette. Mindenesetre pedig legalább a család-alapítók neveit, – bármily közel korban éltek is azok, – a történelem számára föl kell tartanunk. Ezeknek kor-rendbeni összeállításából kitűnnék az is, melyik kor mily számmal termette a kitüntetésre méltókat stb. (…)
De hiszem azt is, miszerint e munka nem fog választó falakat rakni családaink közé, sőt ellenkezőleg – úgy vélem – az atyafias közérzületet elémozdítandja, bizonyítékul, és tanúságul szolgálván arra, hogy a mint a haza egy, úgy ezer meg ezer vérségi és sógorsági összeköttetésekkel összefűzve a nemzet is egy család. (…)
Pesten, 1857. julius 20-kán.
Nagy Iván
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
