Élősködők, molesztálók, idegen kultúrájúak – RAUS!!!

Egy hét alatt negyven ítélet született Szegeden, valamennyi jogerőre is emelkedett. Vannak, akik már másodszor próbálkoztak a kerítésen keresztül, ők felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, és újabb kiutasítást.

Magyar Menedék - Sitchin

Negyven ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság a múlt héten – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője. A határzár, vagyis a kerítés átlépése és megrongálása tavaly szeptember 15. óta számít önálló bűncselekménynek. Ezekben az ügyekben a Szegedi Járásbíróságnak van kizárólagos illetékessége.

Hírdetés

A bíróság öt vádlottra – akiket korábban már határzár tiltott átlépése miatt kiutasított az országból – felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Egy vádlottat hat, négyet négy hónap börtönre ítélt, a szabadságvesztés végrehajtását pedig mindannyiuk esetében két évre felfüggesztette, emellett három, illetve két évre kiutasította őket Magyarország területéről.

A bíróság harminc másik vádlottat egy, négyet kettő, egyet három évre kiutasított Magyarország területéről. A magukat török, Srí Lanka-i, koszovói, albán, illetve szíriai állampolgárnak valló vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt átbújva léptek illegálisan magyar területre. A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet lefordítását az anyanyelvükre.

A szóvivő kitért arra, hogy az elmúlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra kilenc menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett, amelyek közül hármat elutasított a bíróság, három ügy hatályon kívül helyezéssel, kettő megszüntetéssel, egy pedig „egyéb módon” fejeződött be.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »