Előrejelzés: Lehet 17 év után ismét fehér karácsonyunk?

Előrejelzés: Lehet 17 év után ismét fehér karácsonyunk?

Legutoljára 2002-ben vonta be fehér hótakaró Szlovákia egész területét a karácsonyi ünnepekre. Akkor nem csak fehér, de fagyos karácsonyunk is volt. Még az ország délnyugati részén is több mint 10 centis volt a hótakaró.

A 17 évvel ezelőtti karácsony ráadásul az egyik leghidegebb is volt mióta feljegyzéseket vezetnek a hőmérsékletváltozásról az országban. Poprádon például -21 fokot mértek 24-e reggelén. Hasonlóan hideg volt az azt megelőző 2001-es karácsony is, mikor Pöstyénben -22 fok és 10 centis hó volt december 24-ére virradóra.

A feljegyzések szerint az 1963-as és az 1981-es karácsony is hasonlóan hideg és behavazott volt – ’81-ben Pozsonyban 44 centiméter vastag hótakarót is mértek december 26-án.

Persze a hivatalosan elismert klímaváltozás előtt is előfordult, hogy egy-egy évben a megszokottnál jóval melegebb volt az idő karácsonykor – például 1983-ban vagy épp 1988-ban, 1995-ben pedig +12 fok körüli “hőség” uralkodott az egyébként hideg tél ellenére. Ekkor már november végén behavazódott még Pozsony is, hogy aztán Szentestére minden elolvadjon, a következő naptól pedig március végéig kitartson a fehérség.

A 90-es évektől egyre gyakrabban fordul elő, hogy a telek jóval melegebbek a korábban megszokottnál, ami azért nem zárja ki, hogy hosszabb rövidebb ideig erős fagyok, vagy nagy mennyiségű hó árasszon el bennünket.

Bár egyre ritkábban, de azért előfordul, hogy az alacsonyabban fekvő területeken, síkságokon is előforduljon szimbolikus mennyiségű hó karácsonykor, mint például 2012-ben vagy 2016-ban.

Hírdetés

A jelenlegi modellek és előrejelzések szerint azonban az idei év nem ilyen lesz.

Behavazunk karácsonyra?

Az ország nagy részén, főleg az alacsonyabban fekvő területeken nagy valószínűség szerint idén sem kell attól tartani, hogy úgy kell magunkat kiásni a lakásból karácsonykor.

“A modellek szerint több mint valószínű, hogy idén sem lesz fehér a karácsony a síkságokon. A tél folyamán azonban számolni kell azzal, hogy 0 fok körüli hőmérsékletnél havazhat, tehát elég, ha csak kicsit is lehűlik a levegő, és az országot fehér takaró boríthatja”

nyilatkozta Pavel Matejovič a TASR szlovák hírügynökségnek.

Annak esélyét, hogy karácsonykor az egész ország fehér legyen, mintegy 30 százalékban mérik jelenleg. A karácsonyt megelőző héten is inkább a köd, esetleg eső lesz a jellemző, a hőmérséklet nem nagyon csökken majd mélyen 0 fok alá, sőt, az SHMÚ előrejelzése szerint az ország déli részén akár +16 fokot is mérhetünk majd.

teraz.sk, shmu.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »