Előrehozott választások Portugáliában

Előrehozott választások Portugáliában

A jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) nyerte a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Portugáliában, a nyolc éve kormányzó baloldali Szocialista Párt (PS) kis különbséggel a második helyen végzett.

Az AD a szavazatok 29,5 százalékát, míg a PS a voksok 28,7 százalékát szerezte meg a hétfő hajnali, több mint 99 százalékos összesítés szerint. A jobboldali pártnak így legalább 79 mandátum, a szocialistáknak pedig 77 mandátum jut az új törvényhozásban, míg a külföldről beérkező szavazatok összeszámlálása miatt négy mandátum sorsa egyelőre bizonytalan.

Pedro Nuno Santos, a PS vezetője elismerte vereségét az eredmény közzétételét követő nyilatkozatában, s egyúttal kizárta, hogy pártja támogassa az AD általános adócsökkentést tartalmazó programját.

Hírdetés

Az AD-t vezető Luís Mon­tenegro – noha pártjának nincsen meg a kormányalakításhoz szükséges abszolút többsége – a győzelem bejelentését követően megismételte választási ígéretét, miszerint nem fognak koalícióra lépni a jobboldali populista Chega (Elég!) párttal. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a PS és a Chega nem köt szövetséget annak érdekében, hogy „megakadályozza a portugálok által kívánt kormány megalakulását”.

Az öt évvel ezelőtt alakult, kampányában a korrupció felszámolását és a „mértéktelen” bevándorlás megszüntetését ígérő Chega parlamenti képviselete a választási eredmény alapján – legalább 48 képviselővel – több mint a négyszeresére duzzadt a 230 fős portugál törvényhozásban, ahol most a jobboldali erők kerültek többségbe.

Andre Ventura, a Chega vezetője szerint a vasárnapi szavazás egyértelműen megmutatta, hogy a portugálok az AD és a Chega közös kormányzását kívánják. A korábbi televíziós sportkommentátor korábban azt mondta, Montenegro lesz a felelős a politikai instabilitásért, ha az AD győzelme esetén továbbra is elutasítja a koalíciós tárgyalásokat pártjával.

A kormányalakítást megnehezíti, hogy az áthidalhatatlan politikai nézetkülönbségek miatt a portugálok lehetetlennek tartják az AD és a PS nagykoalí­cióját, miközben mindkét vezető párt határozottan el­utasítja az együttműködést a Chegával, amely jelenleg a mérleg nyelve lehet.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »