Előre törhet a szélsőjobb a választásokon

Szoros eredmény és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt áttörése várható a németországi Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazás előtt öt nappal, a kedden megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.

A Bild című lap megbízásából készített felmérés alapján az AfD a vasárnapi választáson mindkét tartományban előrelép a legnagyobb pártok közé, és sikere átalakítja az ország újraegyesítése után, csaknem harminc éve kialakult erőviszonyokat.

Hírdetés

Az Insa közvélemény-kutató társaság adatai szerint az is előfordulhat, hogy Brandenburgban az AfD szerzi a legtöbb szavazatot, az viszont biztosnak tűnik, hogy mindkét tartományban ellenzékben marad, mert egyetlen párt sem hajlandó vele az együttműködésre.

Brandenburgban az ország újraegyesítése óta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az első számú politikai erő. A szociáldemokraták eddig megszakítás nélkül kormányon voltak a főváros, Berlin körül elterülő – az egykori NDK területén fekvő – tartományban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »