Előre megtervezett akciók voltak a németországi támadások

MTI nyomán

Heiko Maas német igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszter (SPD) szerint a Kölnben szilveszterkor történt tömeges molesztálások előre megtervezett és megszervezett esetek voltak.

„Ha ekkora horda gyűlik össze bűncselekmények elkövetésére, akkor az valamilyen tervezett formában történhet. Senki se mondja nekem, hogy ez nem volt megszervezve és előkészítve

 – fogalmazott a tárcavezető a Bild am Sonntag című lapnak adott vasárnapi interjúban.

Maas szerint sürgősen ki kell deríteni, „hogyan fajulhatott eddig a helyzet”. Nem zárta ki, hogy összefüggés van a kölni és más németországi városokban történt, nők elleni támadások között. Ezeket az összefüggéseket szerinte alaposan meg kell vizsgálni.

„Felmerült a gyanú, hogy kiválasztottak egy dátumot, amikor kellően sok ember gyűlik össze. Ebben ez esetben ez merőben más megvilágításba kerülne”

 – mondta az igazságügyi miniszter. Akik végrehajtották ezeket a támadásokat, azok bűnözők, és bűnözőkként kell velük bánni – fűzte hozzá.

Hírdetés

A tárcavezető fogadkozott, hogy megvizsgálják a jogsértéseket elkövető menedékkérők kiutasításának lehetőséget. Mint mondta, a sok ártatlan menekült védelme érdekében következetesen felelősségre kell vonni a bűnözőket. Bővíteni kell a térfigyelő rendszereket olyan helyeken, ahol nagy tömegek gyűlnek össze.

Maas szerint „nem nőtt aránytalanul” a bűnözés

A miniszter ugyanakkor óva intett attól, hogy a kölni támadásokból messzemenő következtetéseket vonjanak le a menekültek törvénytiszteletéről. Vannak statisztikai adatok a migránsok közötti bűnözési arányokról, és a számok azt mutatják, hogy „azok ugyanolyanok, mint a német állampolgárok körében”. Nincs arra utaló jel szerinte, hogy „a migránsáradat következtében aránytalanul nőtt a bűncselekmények száma”.

A miniszter azzal vádolta az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten kívüli pártot és a hasonló nézeteket valló Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű német mozgalmat, hogy saját céljai elérésére használja a kölni eseményeket.

„Olybá tűnik, mintha már alig várták volna az ilyen incidensek bekövetkeztét”

 – mondta a miniszter, aki szerint fel kell lépni a jobboldali radikális „felbujtókkal” szemben.

„Egy jogállamnak kemény választ kell adnia cselekedeteikre” – mondta Heiko Maas.

A Bild am Sonntag bizalmas rendőrségi jelentéseket idézve azt írja, hogy észak-afrikai csoportok nyilvánvalóan közösségi portálokon keresztül szervezték meg a kölni akcióikat. Az elkövető migránsok magából Kölnből és környezetéből érkeztek, de jöttek a szomszédos országokból is a kölni főpályaudvarra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »