Elon Musk lesz a Meloni-párt találkozójának díszvendége

A világ leggazdagabb embereként ismert Elon Musk, az X közösségi médiaplatform tulajdonosa lesz a díszvendége a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette Olasz Testvérek kormánypárt találkozójának a hétvégén – erősítette meg maga Musk kedden este.

A szervezők a politikai találkozó programjának a bemutatásakor meglepetésvendégről beszéltek, annyit mondtak csupán, hogy egy Mister X-ről van szó. A közösségi oldalakon terjedt el Elon Musk neve, aki végül az egyik kommentelő kérdésére válaszolva megerősítette részvételét a rendezvényen.

Az Olasz Testvérek is megerősítették, mégpedig Vergilius mondatával, a Sic itur ad astra, vagyis az Így jutunk el a csillagokig latin idézettel.

A milliárdos vállalkozó szombaton szerepel a Giorgia Meloni vezette párt december 14. és 17. közötti találkozóján, amelynek helyszíne a római Angyalvár melletti terület lesz.

Az Olasz Testvérek (FdI) ifjúsági szervezete rendezte Atreju nevű találkozóját 1998-tól rendezik meg. Nevét Michael Ende A végtelen történet című regénye főszereplőjéről kapta.

Hírdetés

Az Atrejut általában ősszel szokták megtartani: tavaly elmaradt a parlamenti választás miatt, melyet az Olasz Testvérek vezette jobbközép koalíció nyert meg, idén pedig decemberre halasztották mintegy évzáró találkozóként, amely egyben megnyitja a párt európai parlamenti választási kampányát.

Giorgia Meloni júniusban a római kormánypalotában fogadta Elon Muskot, akivel a hivatalos közlések szerint a mesterséges intelligenciáról és a születések számának csökkenéséről beszéltek egymással.

Elon Musk szeptemberben felszólalt a Róma és Berlin közötti vitában, hangoztatva, hogy Németországnak nem szabad finanszíroznia az olasz partokra bevándorlókat szállító nem kormányzati szervezeteket.

Az Atreju külföldi meghívottjai között szerepel Santiago Abascal, a Vox spanyol jobboldali párt elnöke is. A Vox az Európai Parlament pártcsaládjai között az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tartozik az Olasz Testvérekkel együtt.

Az ECR elnöke 2022 óta Giorgia Meloni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »