Elon Musk lepedofilozta a thaiföldi gyerekek egyik megmentőjét

Elon Musk lepedofilozta a thaiföldi gyerekek egyik megmentőjét

Musk egy személyeskedő bejegyzésben ment neki az egyik búvárnak, aki szerint az üzletember csupán pr-akciónak szánta a thaiföldi barlangrendszerben rekedtek kiszabadítását, mivel maga a kivitelezés irreális volt.

Elon Musk amerikai üzletember korábban a Twitteren jelentette be, hogy szívesen beszállna a thaiföldi barlangba rekedt edző és gyerek focisták kimentésében, miután egy twitterező szemére vetette, hogy nem tesz eleget a csapat kiszabadításáért.

Az üzletember Boring nevű cége járatos az alagútfúrásban, a cég szakemberei pedig azt találták ki, hogy egy légjárat fúrásával ki lehetne menteni a Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diákot és az edzőjüket. Muskhoz tartozik még a SpaceX nevű cég is, amelynek mérnökeivel építtetett egy mini tengeralattjárót, amiben elképzelése szerint egyesével ki lehetett volna hozni a bajbajutottakat. Ennek használatára azonban nem került sor, mivel a mentés már folyamatban volt, a búvároknak pedig alig két nap alatt sikerült mindenkit kihozni a barlangból – írja az Independent.

A lap idézi, hogy a mentési akcióban Vern Unsworth brit búvár is rész vett, aki egy a CNN-nek adott interjújában azt mondta, hogy Musk bejelentése nem volt más mint egy pr-akció.

Hírdetés

– mondta a búvár, aki azt is hozzátette, hogy Musk „feldughatja a tengeralattjáróját oda, ahol fáj”.

A személyeskedő interjút Musk sem hagyta szó nélkül. A Twitterre vasárnap azt írta, hogy a thaiföldi tartózkodása alatt a barlang környékén sem látta Unsworth-t, majd megígérte, hogy ha visszamennek Thailföldre, megmutatják, hogy a tengeralattjáró igenis ki tudna jutni a barlangból. Majd így folytatta:

Az üzletember azóta már törölte a Twitter-bejegyzését.

A mentőcsapat vezetője korábban már jelezte, hogy „nem praktikus” Musk ötlete, mivel a kacskaringós járatokon egyáltalán nem biztos, hogy kifért volna a 12 láb – körülbelül 3 és fél méter – hosszú jármű. Bár a barlangba rekedettek kiszabadításához végül nem kellett Musk segítsége, azonban a thai hatóságok szerint a tengeralattjáró hasznos lehet majd a jövőbeli missziók számára.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »