Élőben égette magát szénné az újpesti polgármester-jelölt

Élőben égette magát szénné az újpesti polgármester-jelölt

Az újpesti összellenzéki jelölt járt ma az ATV stúdiójában némi ismertséget gyűjteni. Utólag bizonyára ő is úgy gondolja, hogy bár ne tette volna.

Mondta, mondogatta egy ideig jól begyakorolt szövegét, majd összeszedve minden bátorságát, tett egy olyan kijelentést is, amit már nagyon bánhat. Szalma Botond azt találta állítani, hogy a Fidesz-KDNP színeiben induló jelenlegi polgármester, Wintermantel Zsolt két nap múlva kikerülő plakátjain, szóróanyagain nem lesz ott a Fidesz logó, mert az már szégyellni való, ciki.

Ez olyannyira megdöbbentette a vele szemben ülő riportert, Balog Juditot, hogy fogadást ajánlott, amit Szalma el is fogadott.

A kijelentés után 18 másodperccel pedig – kiváló ellenzéki politikus módjára – már visszakozott is a hamisságon kapott Szalma. Lényegében beismerte, hogy nem mondott igazat.

Hírdetés

Talán joggal merül fel ez után a kérdés mindenkiben, hogy milyen lehet az összellenzék hátországa, ha ez a momentumos egyén a legkiválóbb közös jelölt?

Nagy Árpád – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »