Élőben a Mersey-parti derbi, Szoboszlai és Kerkez is a kezdő tizenegyben

Élőben a Mersey-parti derbi, Szoboszlai és Kerkez is a kezdő tizenegyben

A Liverpool és az Everton rangadójával, a Mersey-parti derbivel kezdődik a Premier League ötödik fordulója. Arne Slot mind a két magyar mezőnyjátékosát a kezdő csapatba állította, érdekes, hogy a Vörösök a nyáron szerződtetett több mint egy fél csapatnyi játékosa közül csak Kerkez Milos és Hugo Ekitiké kap az első perctől játéklehetőséget.

A Liverpool FC az első négy bajnoki mérkőzését megnyerte, egyedüliként százszázalékos a Premier League 2025–2026-os idényében. Ugyanakkor a Bournemouth, a Newcastle, az Arsenal és a Burnley elleni találkozón is a 82. perc után döntötte el a maga javára a mérkőzést. Így volt ez szerdán, az Atlético Madrid elleni BL-mérkőzésen, amikor a gyorsan megszerzett kétgólos előny ellenére Virgil van Dijk a 93. percben fejelte a győztes gólt.

Hírdetés

Arne Slot ezúttal az ék mögötti támadó pozícióban játszatja Szoboszlai Dominikot, Florian Wirtz helyén. Alisson Becker előtt Conor Bradley, Ibrahima Konaté, Virgil van Dijk és Kerkez Milos a négy védő, Alexis Mac Alister és ryan Gravenberch a két védekező középpályás, Mohamed Szalah, Szoboszlai Dominik és Cody Gakpo igyekszik kiszolgálni Ekitikét.

Az Everton tizenegye: Jordan Pickford – Jake O’Brien, James Tarkowski, Michael Keane, Vitalij Mikolenko – James Garner, Idrissa Gana Gueye – Iliman Ndiaye, Kiernan Dewsbury-Hall, Jack Grealish – Beto.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »