Előbb-utóbb Moszkva is felhagy Aszad támogatásával

A brit külügyminiszter szerint előbb-utóbb Oroszország is felhagy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének támogatásával.

Boris Johnson a hét legfejlettebb ipari hatalom (G7) olaszországi külügyminiszteri értekezletének keddi zárónapján a BBC televíziónak kijelentette: semmiféle módon nem lehetséges, hogy Oroszország hosszú távon kitartson az Aszad-rezsim mellett, és folyamatosan fizesse a polgárháború sújtotta ország újjáépítésének költségeit.

Johnson szerint Moszkva is „kiutat akar majd találni” a jelenlegi helyzetből, és a G7-csoport esélyt kínál Oroszországnak a Szíriával kapcsolatos „új hozzáállás” kialakítására.

A döntést azonban Oroszországnak kell meghoznia. Dönthet úgy is, hogy megmakacsolja magát, és kitart Aszad és az irániak mellett, de úgy is, hogy csatlakozik a nemzetközi közösséghez a terrorizmus elleni harcban – mondta a brit külügyminiszter.

Johnson nagyon kedvezőnek nevezte, hogy az Egyesült Államok „ötévi semmittevés után” ismét vezető szerepet vállalt, és erővel válaszolt a múlt heti szíriai vegyifegyver-támadásra. A brit külügyminiszter szerint az amerikai katonai fellépés „alapjaiban rázta meg a szíriai rezsimet”.

Hírdetés

Johnson cáfolta, hogy a G7-értekezleten vereséget szenvedett volna az Oroszország elleni újabb szankciókat szorgalmazó álláspontjával, miután a találkozó záróközleménye nem tesz említést e szankciók lehetőségéről, és a kezdeményezést Németország, Olaszország és Franciaország is nyíltan ellenezte.

Boris Johnson szerint van támogatottsága a szankcióknak arra az esetre, ha a vegyifegyver-támadás ügyében újabb terhelő bizonyítékok kerülnek elő.

A brit külügyminiszter a G7-értekezlet előtt még azt mondta a BBC-nek, hogy az találkozó napirendjén szerepel további szankciók lehetősége a szíriai és az orosz hadsereg olyan tagjai ellen, akiknek szerepe van a szíriai kormányerők műveleteinek irányításában.

Johnson szankciószigorítási szándéka mellett azonban a jelek szerint Theresa May brit miniszterelnök sem állt ki egyértelműen, és inkább a tárgyalásos rendezést támogatja.

May hétfő este telefonon tárgyalt Szíriáról és Oroszország szerepéről Donald Trump amerikai elnökkel, és a Downing Street tájékoztatása szerint mindketten úgy látták: most lehetőség nyílt Oroszország meggyőzésére arról, hogy a szíriai rezsimmel fenntartott szövetsége nem szolgálja többé stratégiai érdekeit. Egyetértettek abban is, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása módot nyújt az előrelépésre egy olyan megoldás felé, amely tartós politikai rendezéshez vezet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »