Előbb szerették, majd gyűlölték, aztán csak nevettek rajta

Előbb szerették, majd gyűlölték, aztán csak nevettek rajta

Kevés olyan emblematikus név akad a műkorcsolyázás történetében, mint Tonya Hardingé. A négyéves kora óta gyakorló Harding az első amerikai nő volt (a világon pedig a második), aki meg tudta ugrani a tripla Axelt. A kétszeres olimpiai bajnok karrierjét viszont kerékbe törte az eset, amikor egyik vetélytársa, Nancy Kerrigan térdét majdnem szétzúzták egy támadás során. A korábbi férje, Jeff Gillooly által szervezett bűncselekményben bűnösnek találták Hardingot is, és örökre eltiltották a műkorcsolyától.

A szegénységből érkező portlandi lány kálváriáját el lehetett volna beszélni tragédiaként is, Steven Rogers forgatókönyvíró, illetve Craig Gillespie rendező viszont nem egészen ezt az utat választotta. Ha láttuk Gillespie olyan filmjeit, mint a Frászkarika című vámpírkomédia, vagy a guminőbe szerelmes férfi történetét elbeszélő Plasztik szerelem, már inkább tudhatjuk, mire számíthatunk.

A szatirikus ábrázolásmód persze veszélyeket tartogat: más rendező keze alatt könnyen válhatott volna Harding sztorija önfeledt gúnyolódássá. Tudva azonban, hogy a Plasztik szerelemben is milyen szeretettel fordult különös főhőséhez a rendező, szerencsére nem kellett ettől tartanunk. A műkorcsolyázónő történetében ugyanis hangsúlyos volt, amit a filmben így fogalmazott meg: „Először szerettek, majd gyűlöltek, aztán már csak poén voltam.” Márpedig nézőként érezhettük volna rosszul magunkat, ha az egykori bukások után még egy életrajzi film is csak gúnyt igyekezett volna űzni a műkorcsolyázóból. 

Kora egyik legnagyobb visszhangot kiváltó botrányáról volt szó, amelyben gyakorlatilag szétszedték a nehéz körülmények közül jött vidéki Hardingot. Mint az Én, Tonyában is szembesülünk vele, a nő nehezen illett a tökéletes családmodellt megtestesítő, rendezett életet élő sportolók világába. Korábban akarnok édesanyjától szenvedett el folytonos bántalmazást, Jeff Gilloolyval való házassága pedig szintén nem bizonyult túl békésnek.

– Nem lehetne csak a sportra koncentrálni? – halljuk a filmben többször a címszereplőtől, de hiába: bár a sporttörténelem egyik legnagyszerűbb korcsolyázója volt, ez mégsem volt elég a folytatáshoz. Nem csak a körülmények tettek persze keresztbe, maga is számos rossz döntést hozott, férjéhez vagy épp édesanyjához hasonlóan. Gillespie filmje többek közt ezt is remek iróniával kezeli: bármi történik, a szereplők már tolnák is el maguktól a felelősséget. „Én igazán nem tehettem róla” – halljuk többször is.

http://mno.hu/

Az Én, Tonya emellett áldokumentarista elemekkel emeli ki: csak a különböző karakterek elbeszéléseire hagyatkozhatunk, az igazsághoz viszont nem feltétlenül kerülünk közelebb. Mind Gillooly (Sebastian Stan), mind a Margot Robbie által rendkívüli hitelességgel alakított Harding a valóságosnál pozitívabb szerepben tüntetné fel magát. Hogy a műkorcsolyázó édesanyjáról, LaVona Goldenről (Allison Janney) már ne is beszéljünk, aki a balhét szervező, zavarodott Shawn (Paul Walter Hauser) mellett a film legvígjátékibb karaktere. A rendező a magyar Voxnak adott interjújában nemrég el is mondta: „Allison Janney és Paul Walter Hauser alakítása annyira vicces lett, hogy ebből vissza kellett vennem. Vicces filmet akartam készíteni, de nem túl vicceset.” Így közel fél órányi jelenetet végül ki is vágtak az alkotásból.

Gillespie rendezése ugyanakkor nem űz gúnyt Hardingékból: átérezzük a karakterek sorsát, a pályája csúcsán megrekedő műkorcsolyázónőt nem tudjuk nem sajnálni. Végtelenül abszurd és pitiáner események sorozata folytán látunk tönkremenni egy karriert, és visszahanyatlani egy sikeres sportolót oda, ahonnan kitörni próbált. Ami végső soron közben sem sikerült teljes egészében neki. „Ha az ember negyedik lesz az olimpián, nem kap pénzes szerződéseket, csak hajnali hatórás műszakokat” – ahogy egy ponton Hardingtól halljuk. Megformálásáért Margot Robbie abszolút kiérdemelné idén a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »