Előbb Navalnij barátja csöngetett be egy dehogy FSZB-shez, majd az FSZB őhozzá

Bűnvádi eljárást indítottak pénteken az orosz rendvédelmi szervek Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egyik szövetségese, Ljubov Szobol ellen. A moszkvai lakásán tartott kora reggeli házkutatás után Szobolt kihallgatásra előállították az orosz Nyomozó Bizottságra – közölte Navalnij és több támogatója.

Navalnij támogatói elmondták, hogy a házkutatással feltehetően arra reagáltak a hatóságok, hogy Szobol felkereste egy feltételezett orosz titkosügynök, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) munkatársának otthonát, és becsöngetett a lakásába. Navalnij korábban azt mondta, hogy a férfinak köze volt az ellene augusztusban elkövetett, sikertelenül végződött mérgezéses merénylethez. Az FSZB tagadta és provokációnak nevezte Navalnijnak ezt az állítását.

Szobolt már hétfőn is előállították egy rövid időre, azt követően, hogy becsöngetett a feltételezett titkosügynök lakásába, ahová azonban nem engedték be.

Ivan Zsdanov, a Navalnij vezette az Alap a Korrupció elleni Harcért nevű szervezet ügyvédje elmondta, hogy Szobol ellen magánlaksértés címén indítottak eljárást, ami két évig tartó elzárással büntethető.

Hírdetés

Navalnijt augusztusban Németországba szállították, miután rosszul lett egy orosz repülőgépen. Német orvosok szerint az ellenzéki politikust novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg. A Kreml több ízben tagadta, hogy az orosz hatóságoknak köze lenne a mérgezéshez.

Ljubov Szobol indulni szándékozik a jövő évi alsóházi választásokon.

A rendőrség a pénteki házkutatáson elkobozta számítógépeit és telefonjait – közölték Navalnij és támogatói.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »