Előbb államtitkárt, most pedig kormánybiztost (is) csináltak a Soros-diplomás exszóvivőből

Előbb államtitkárt, most pedig kormánybiztost (is) csináltak a Soros-diplomás exszóvivőből

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár december 1-jétől kormánybiztosként is tevékenykedik a 2021-es vadászati világkiállítás, az Egy a természettel expó előkészítésében és szervezésében.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda CEU-diplomás államtitkára ezt szombaton a Facebook-oldalán közölte, hozzátéve: „a feladat nagy és megtisztelő, igazi csapatmunka lesz”.

Kovács, aki Kovács egyébként 1999-ben a Soros Egyetemen kapta doktoriját történelemből, és 1994-től egy évet Soros-ösztöndíjjal tanult Oxfordban, a Queen’s College-ban, emlékeztetett arra, hogy Magyarország rendezte az 1971-es vadászati világkiállítást. Kiemelte, az ország tapasztalatai és adottságai erősödtek, de a 21. század elején arra van szükség, hogy meggyőző erővel és szakmai hozzáértéssel mutassuk be, az ember a természet elválaszthatatlan, szerves része: „egy a természettel”.

Hírdetés

„Terveink szerint 2021 hagyományaink és a természet ünnepe lesz – nem csak a vadászoknak” – írta Kovács Zoltán.

A korábban miniszteri biztosként dolgozó Károlyi József pozíciója megszűnik, de munkáját a világkiállítás előkészítésén eddig dolgozó más tisztségviselőkkel együtt a kormánybiztos munkaszervezetében fogja folytatni új minőségben.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »