ÉLŐ: Oroszország hadifelszerelést kért Kínától, ma folytatódnak a béketárgyalások

ÉLŐ: Oroszország hadifelszerelést kért Kínától, ma folytatódnak a béketárgyalások

Folyamatosan frissülő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.

7:00 Oroszország hadfelszerelést kért Kínától a február 24-én indult ukrajnai invázióját követően – jelentették vasárnap amerikai lapok.

A Financial Times és a Washington Post az Egyesült Államok meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva hozta ezt az értesülést. Az idézett illetékes ugyanakkor nem számolt be arról, hogy milyen jellegű fegyverzetről volt szó, illetve, mi volt Peking válasza a kérésre. Moszkva állítólag gazdasági támogatást is kért a nyugati szankciók ellensúlyozására.

Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője a Reuters globális hírügynökségnek az értesülést firtató megkeresésére azzal válaszolt, hogy „sosem hallott erről”. Mint mondta, Peking fő törekvése, hogy a „valóban meghökkentő” ukrajnai feszült helyzet ne szabaduljon ki az ellenőrzés alól.

Mindezzel összefüggésben hírügynökségek felidézik, hogy Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn fog Rómában találkozni Jang Csie-csivel, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetőjével.

Sullivan óva intette Kínát, hogy minden bizonnyal következményekkel kell számolnia, ha segít Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában.

Az orosz hatóságok által „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai beavatkozás és az ezt követő nyugati szankciók nyomán Moszkva és Peking szorosabbra fűzte együttműködését. Kína eddig nem ítélte el a támadást, bár a konfliktus tárgyalásos rendezését sürgeti.

Irina Verascsuk ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnap esti videóüzenetében közölte, hogy a nap folyamán több mint 5500 civil tudta elhagyni a harci övezeteket kilenc humanitárius folyosón keresztül. Közülük 3950-et a kijevi régióból menekítettek ki.

Hírdetés

Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter az este arról számolt be, hogy az orosz hadművelet megindulása óta hét kórház semmisült meg helyrehozhatatlanul. Az Ukrinform ukrán hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy további száz egészségügyi intézmény szenvedett különböző fokú károkat a harci cselekmények során. A miniszter beszámolt arról is, hogy az ukrán egészségügyi dolgozók sorából hatan vesztették életüket, és tizenketten sebesültek meg.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szintén vasárnap este arról számolt be, hogy a csernobili nukleáris hulladéktárolókat üzemeltető személyzet felhagyott a biztonsági-karbantartási munkálatokkal a szellemi és fizikai kimerültség miatt. Az atomerőmű február végén került orosz csapatok kezére, azóta nem váltották le a 211 fős műszaki stábot.

Az ukrán atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat egyébként vasárnap a kijevi energiaügyi minisztériumra hivatkozva bejelentette, hogy a csernobili atomerőműben helyreállt az áramszolgáltatás.

Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter az Enerhoatom által közzétett közleményben jelentette be, hogy az Ukrenerho, szakemberei, atommérnökei és villanyszerelői erőfeszítéseinek köszönhetően állt helyre a bezárt atomerőmű áramellátása, és a fűtőelemek hűtőrendszere ismét rendben működik. A miniszter szerint nem volt külső segítségre szükség az áramszolgáltatás helyreállításához.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője vasárnap Telegram-oldalán közölte, hogy Ukrajnába utazott, hogy látogatást tegyen a Kijevet ostromló csecsen csapatoknál. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni a közlés hitelességét.

A Groznij nevű csecsen televíziós csatorna a Telegramon közzétett egy felvételt, amelyen Kadirov látható egy elsötétített szobában, amint csecsen harcosokkal beszél, állítólag mindössze hét kilométerre az ukrán fővárostól.

Hétfőn online folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a TASZSZ hírügynökségnek.

Peszkov szombaton azt mondta, hogy az Ukrajnával videokapcsolaton keresztül folytatott megbeszéléseken az orosz delegációt, ugyanúgy, mint a fehéroroszországi személyes találkozókon, Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti.

A Kreml sajtószolgálatának szombati beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az Emmanuel Macron francia államfővel és Olaf Scholz német kancellárral folytatott telefonbeszélgetése során elmondta, hogy „az orosz és ukrán képviselők között az elmúlt napokban videóformátumban tárgyalássorozat” zajlott le.

(mti, tasr, ú)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »