Elő a fürdődresszel, korcsolyával!

Elő a fürdődresszel, korcsolyával!

Hathetes szünet után kedden újra megnyílt a Sugás Spa, péntektől pedig a Sepsi Aréna melletti sátortetős korcsolyapályát is fel lehet keresni egy kis mozgásért. A jegyek ára mindenütt emelkedett, a Sepsi kártyával azonban továbbra is fél áron lehet belépni a város sportlétesítményeibe. 

A sugásfürdői csobbanót augusztus 25-én a tűzoltóság utasítására kellett bezárni, mert begyúlt a kéménye – közölte lapunkkal a Sepsi ReKreatív vezetője, Bodor Loránd. A kényszerszünetet kihasználva a kémény biztonságossá tételén kívül más munkálatokat is elvégeztek: megjavították a szaunákat és a gőzfürdőt, kicseréltek egy korhadt faburkolatot, és felújították a medence terében levő zuhanyozót, így jobb körülmények várják a feltöltődni vágyókat. A nyitvatartás nem változott, keddtől vasárnapig 11–21 óráig fogadják a közönséget. A teljes árú felnőtt belépőjegy hétköznap 28, hétvégén 37 lejbe kerül, a korhatáros jegy 18, illetve 24 lejbe, de Sepsi kártyával fél, nagycsaládos kártyával pedig negyedáron lehet lazítani.

Hírdetés

Az Aréna melletti fedett korcsolyapálya pénteken 19–21, szombaton és vasárnap 12–14, illetve 19–21 óráig áll nyitva mindenki számára, a belépés Sepsi kártya nélkül szintén 28, korhatáros kedvezménnyel pedig 18 lejbe kerül. Akinek nincs saját korcsolyája, 25 lejért bérelhet egy párat, élet fenetni 17 lejért lehet. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »