Élni persze most is lehet, de immár csak túl a civilizáción – Bicskei Zoltán délvidéki filmrendező írása az Erdély.ma portálnak

Élni persze most is lehet, de immár csak túl a civilizáción – Bicskei Zoltán délvidéki filmrendező írása az Erdély.ma portálnak

Mottó
„Meg kell vetni a nyugalom alapjait, újra helyre kell állítani az egyetlen méltó Rendet. A szív tudja, az értelemnek pedig újra meg kell találnia.” (Szabados György)

Valóban, milyen egyszerű. Hiszen egyetlen Rend van, a Mindenség rendje, körülöttünk s bennünk. Amihez régebben reggelente fohászkodtunk, esti imánkban elszámoltunk, megbékéltünk s a kettő közt e szerint gondoztuk a világot és a körülöttünk lévőket. Ilyen egyszerű – mondja Nyírő József nagyszerű parasztja is: 

„A világban, úrfi, nem történik semmi. Már azonkívül, hogy az ember megszületik, éldegél, és ha letelik az életje, szépen elmegyen. Egyszer kicsit jobb, másszor kicsit rosszabb. Ami egyéb van, azt csak habókos, bolond emberek találják ki. Az élet az, amit az Isten adott. Ez egyszerű és tiszta, mint a víznek folyása.”

 S éppen ezért nehéz. Az érthetetlen mégis az, hogy miért adtuk föl ilyen könnyen. A legfrissebb tapasztalatot nézve döbbenet, hogy a mai végjátszma járványháborújában – minden józan ész ellenében – milyen könnyen föladtuk az emberi élet méltóságának utolsó morzsáit is. Kezdve az arc nyíltságától, az érintésen át az ölelésig bezárólag. Föladni az emberi érintést! Az ölelést! Szeretteink körében! Észbontó! Mintha enélkül érdemes lenne élni. Mintha a puszta életnek nem a tőle többtől lenne értelme. 

Mi, maiak, nem a víz folyását nézzük, hanem bamba marhaként a rabtartók szirénénekét követjük. A lélekölő megsemmisülésbe.

Azt azért lelke mélyén mindenki érzi, hogy az élet egyre elviselhetetlenebb, legalábbis ahogy ma, – a kor kínálta módon – éljük.

Azt is érezzük, hogy minden ideiglenes és valami vészterhes jön.

 A szorongás és a félelem általános. Erre is rájátszanak a rabtartók, hiszen a félelem rabság. Miközben a látszatok gerjesztett homálya nő, a szervezett emberirtás egyre világosabb tényei mellett valami nagy összeomlás közeledtét is érezzük zsigereinkben.

 Tudatossá kell tenni, mi fojtogat bennünket, mivel fojtogatjuk önmagunkat, különben nem születhet meg a kiút válasza és belepusztulunk. 

Nehéz megfogalmazni mindezt, amiről ugyan az ősi korok „mitikus” szavai és a Szent Könyvek kinyilatkoztatásai egyértelműen szólnak, de amelyeket ma nem, vagy félreértünk. Próbáljuk meg az utca nyelvén számba venni időszerű gondjainkat.

Korszakok végén vannak ilyen mértékű kiválasztódások, mint amilyen most. A háború jóideje az utcánkban, a szobánkban zajlik, a fegyverek a zsebeinkben kattognak, „láthatatlan frontokon” percente kell megküzdenünk az életért. Kevesebbeknél tudva, a többségnél tudatlanul. Alélt világunkban alig vesszük észre, hogy éberségünkön és válaszainkon az életünk múlik.

Sorjázzuk a lényegi veszélyeket:

   • Aki ma a „civilizáció” felkínálta, az általa elvárt-megkövetelt életformát követi, el fog pusztulni.
   • Aki a ma sulykolt elképzeléseket, ideológiákat és anyagelvű életrendeket követi, el fog pusztulni. 
   • Ennélfogva egyértelmű, hogy aki a mai kényeleműző életmódot folytatja, el fog pusztulni.
   • Ennélfogva egyértelmű: hogy pl. aki a műszaki világ gépi pórázaira kötve él, az el fog pusztulni.
   • Ennélfogva egyértelmű, hogy aki a mai társadalmak intézményrendszerében bízik, rájuk támaszkodva él, el fog pusztulni.

Mivel lehetetlen minden veszélyt számba venni, nézzünk párat közülük:

   • A hosszú és normális élethez elengedhetetlen jó levegő, jó víz és jó élelem köztudott hármasát most nem taglalnám, bár szokásainkról kisvárosomban is jól tanúskodnak pl. a reggelente egyre nagyobb mennyiségben eldobált műételek csillogó papírjai és műanyagflaskái az iskolák közelében.

   • Aki nem választja le gyermekét már kora gyermekkortól a digitális pórázról (telefon, TV, számítógép, gépi játékok…), az el fog pusztulni. 

Mert a digitális póráz lényege: a közvetlen életről való leválasztás. A szellemi és fizikai elsorvasztás. 

A természetről és az élő közösségről való leválasztással a szervetlen, műviség felé való folyamatos eltolással életképtelen lesz a gyermek és méginkább az felnőttként. A másolt/művi világot közvetítő technika halálos betegség. Az ókori Kínában betiltották a már felfedezett fogaskereket: azt mondták a Mennyei Birodalmat veszélyezteti. Ezen ma már senki sem nevet. Mert ahogy a fogaskereket mai „fejlett” formájában lépten-nyomon tapasztaljuk: embertelen, szellemtelen, életellenes. A kényelemért odadobtuk az életünket.

   • Az intézményesített lét – a „fogaskerekes” életrend – a jezsuiták „találmánya”, ők építették ki. A rejtett cél a közvetlen élet kihelyezése volt az ellenőrizhető és irányítható intézményekbe. A mélyben pedig a világ maga alá gyűrésének démoni gesztusa dolgozott. Ennek ellenére az intézményekben még  sokáig foltszerűen, megtűrten élhetett, működhetett valódi élet is, de az intézményrendszer természetétől fogva életellenes, életidegen, ezért minden szerves jelenséget kivet magából, és amint várható volt, mára mutatóba is alig maradt bennük valódi élet. Megismétlem: aki a mai társadalmak intézményrendszerében bízik, rájuk támaszkodva él, el fog pusztulni. 

Nézzük közelebbről:

   • Az egészségügyről már nem kell semmit se mondani – tapasztaljuk. Agóniagyár. A szervezetten fenntartható betegség üzlete, mivel az egészség káros a haszonra. (Tisztelet az egyre fogyó kivételeknek.)

   • Az intézményesített biztonsági szervezetekről, pl. a rendőrségről, katonaságról, tűzoltóságról csak sajnálattal beszélhetünk: létezésük értelmétől, a cselekvéstől fosztja meg a „globális rendszer”.

   • Oktatás? Összességében agymosás és képességrontás. A gyermeki lélek elsorvasztásán és szétkenésén kívül más semmi sem történik. Nevelni nem szabad. Legfeljebb át: abnormálisba. (Tisztelet a végzetes csapdában vergődő tanárok egyre fogyó kivételeinek.) Az oktatásrendszerben beavató tudásról szó sincs, ahhoz a személyesség Mester-Tanítvány viszonya kellene. Van helyette álmegoldás bőven, minden tantárgyból áltudás, hamis kép és félrevezetés. Káosz bőven mérve. Nehogy talpra álljunk. Azért ennél az intézménynél nézzünk meg pár elemet, jobban rávilágít a többire is.

Pl.: Magyar nyelv és irodalom: német nyelvtan szerint tévesen értelmezve, idegenné torzítva, lényünktől eltávolítóan értelmezett anyanyelv. A magyar nyelvet – és a mi gondolkodásmódunkat! – képező világraszóló, ősi gyökrendszerről szó sincs. Az irodalom (s benne a magyar nép) szellemrajzáról szintén hallgat e tantárgy. Címek, nevek, évszámok sorjázása… a betűk mennyiségtana. Árulexikonból véletlenszerűen áthalló tartalmak.

Matematika: A puszta mennyiség bűvölése. A szám minőségéről, azaz a mögöttes szellemiségéről, az aritmológiáról, a haladványról… – a Mindenség léptékéről, mély csönd.

Földrajz: Itt is csupa mennyiség, hódítani való négyzetkilométer és nevek. Sehol a szakrális földrajz, a hely géniusza, a jelenség szelleme és szerepe.

Fizika: Elhallgatja az ókori Tudást (ami a mai „tudománnyal” ellentétben nem a Részből következtetett az Egészre, hanem az Egészből láttatta a Részt), de kirekeszti a legfőbb újkori rádöbbenést, a kvantumfizikát is, ahol saját új eszközeivel az újkori ember végre megértette, hogy az Anyag mélyén Szellem van, az anyagi világ a szellemin alapul. Enélkül minden következtetése ma téves, percenként fölülírható, egy „újabb felfedezéssel”.

Hírdetés

Biológia: A Teremtés könyveinek elhallgatása és a torz „majom Biblia” (Hamvas), sulykolása, száműzve a Teremtés fenséges titka, a lények szentsége, de még a szellemire ráérző kvantumfizikát sem alkalmazzák az élő anyagra. Itt is, mint fentebb: a szellemi alap, mint fönntartó és formáló erő száműzve. Gombostűre tűzött rovartábla. Holt anyag.

Történelem? A vicc kategóriája. Események, időpontok sorjázása, szinte mind hamis, és a mögöttes igazságról, vagy a szellemi alakulásokról egy szó sincs. Elhazudott civilizációk és emberiségek sora marad homályban… – mindez napi árfolyamra váltva.

Sorolhatnánk még, de ennyiből is világos, hogy a kufár szemlélet miféle mérhető, kiszámítható, fölcserélhető szemellenzőjét húzzák a fejünkre oktatás címén: ekként láss és eszerint élj!

Így válik az oktatási intézmények gyalulásában (másnak) hasznot hozó rovar (Kafka nyomon volt), a legtisztább isteni teremtményből, a gyermekből. Aki jó esetben évtizedek múltán ráébred, hogy mindenben hazudtak neki s az ő aléltságán múlt, hogy nem látja az orrától a Boldogok országát.

Igazságszolgáltatás: korszerű inkvizíció. Neve is hazug, fedőnév. A valóságban nevének ellenkezője: a pőre erőszak fedőszerve. (A vicc is pontosabb: azért van jog, hogy ne legyen igazság.)

Az igazságszolgáltatásnak csúfolt intézményrendszer pokoli bugyraira csak az egész összeomlásakor láthatunk majd rá. Nem lesz kevésbé borzalmas, mint középkori elődjéé. Segédeszközei a médiatrombiták nyilvánosfái és a láthatatlanul vesszőző pénzrendszer. Sikoly nem hallik.

A művészetek „palotáiban” mi a helyzet? Minden van, néha még művészet is. Igaz csak cseppekben, de az nemigen látszik a ráömlő kloákától. Összességében mérgező. Lelket, szellemet, ezért végső soron testet is mérgező. A halálos kór legfőbb fertőző gócai. Nem véletlen folyik értük akkora harc. Valójában a lelkekért. 

Ahogy az sem véletlen, hogy ezekből a Teremtő erőket kiseprőzik. Be kéne látni a művészeknek, hogy nincs is már mit keresniük e mesterséges kirakatokban, jóérzésükre hallgatva jobb, lenne visszahúzódni. A művészettel küszködők legtöbbjében még nem tudatosult: a csillogó kirakatokba igyekvés helyett a régi-új kultikus (művészi) jelenlétet, életformákat kell újraszülni. Az élet szentsége mentén. Segíteni fog a kiválasztódásban, hogy ezért nem jár reflektorfény, kitüntetés, de még pénz sem.

Tőmondatokban:

Bocsánat, s ha kórházba kell menni? Igen, most már az is életveszélyes, mert nem az egészségről szól.

Bocsánat, szól a meghökkent szülő: ha például iskolába járatom gyermekemet, az el fog pusztulni? Igen. A legnagyobb valószínűséggel, lelki és testi megnyomorítása végzetes lesz számára ebben a vízválasztó időkben. 

A minden lelkiségtől és szellemiségtől megfosztott iskolarendszer egy életképtelen, testileg-lelkileg összetört fiatalt bocsát a civilizációváltás vészterhes korszakába.

Bocsánat, pl. színházba, koncertterembe, moziba… menni is életellenes? Igen. A szellemi mérgezés a legveszélyesebb. Mert mindennek alapja s ekként mindenre kihat… 

…és így tovább, a Rendszer összes raktárában.

Az élő Rend és a rögzült Rendszer közt zajlik ma a valódi feszültség. A többi látszatháború.

Tisztelet mindenhol az élet szentségéhez ragaszkodó egyre ritkább kivételeknek, akiket természetszerűleg hamarosan kilök magából az intézményrendszer. 

Az élet méltóságához ragaszkodóknak nincs hely egy természetellenes rendszerben.

 Ezt hamarosan egyértelművé is teszik működtetői, hiszen úgyis csak a rendszerbe bejegyzetteket engednek be az intézményekbe, külön igazolványokkal, chippekkel, arcot, lelket takaró „leplekben”, és sokféle tarkabarka bestiális megoldással. 

Vagy részt veszel a civilizációban, – de akkor tested-lelked kérjük – vagy kizárunk. Vagy önszántadból lelki öngyilkos leszel, hogy velünk légy, vagy… Vagy-vagy.

 Láthattuk, csak nem vettük észre: a járvány-háborúval kipróbálták az új életrend mintaképét. 

Épül tehát a válaszút. Fokozatosan. S lesz új indok és igazolás. Halljuk már, pl. hogy akinek háza van európai büntetőadót fizethet; akinek több gyermeke van, rontja a világot mert több levegőt használ; a műhús a klímabarát; gonosz az, aki a Bibliát idézi… stb. Nem vicc. 

A bestialitás mindig értelmetlen és nevetséges borzalom. 

Ezek csak előlegezett ”apróságok”, de ne legyen illúziónk: elvetemültek irányítják a világot. A népirtás kinyilvánított szándékával és céljával. Aminek megvalósítása folyik. (Hacsak a Jóisten máshogy nem akarja – mondogatta Havas Béla is.)

A normalitás célkeresztben van. Jóideig. Áldozat nélkül a bestialitástól nem fogunk szabadulni. Ez a dolgok rendje.

Ne sajnáljuk, hogy így van. Jó szívvel maradjunk ki belőle. Aki bennmarad, az sajnos vele pusztul. Ami életellenes az mindig elpusztul. Bármekkora állványzattal dúcolják alá.

Ne féljünk odahagyni az ártó és pusztító intézményrendszereket, kezdjünk el ezeken kívül élni. Akár ”bújdosó koldusként.” A méltó életért küzdve és nem pedig önszántunkból a digitalitás selyempapírjába csomagolt vágóhídra menni. Vagy-vagy idők vannak. Tisztítsuk meg, teremtsük újra létünket. 

Keressük meg a hiteles embereket, akikkel lehet magról szervezve, (magvas) életet szőni. Kis közösségekben kezdődik minden. Nehéz lesz, veszélyes, de tágasságával fölemelő és emberhez méltó.

Az élet Szent, ezért képesnek kell lenni minden borzalmat túlélni. Ha a sors úgy hozza, átlépve a civilizációnak csúfolt rendetlenségen. Egy megváltó Édenkeresésben. 

Egy cél van, mondja az összes bölcselet: normálisnak lenni. Nevezik Szent Középnek is, mifelénk pedig józan paraszti észnek, de lényegében egyről van szó. Az örök, Isteni mércéről. A normalitást nem az ember, hanem a Kinyilatkoztatások határozzák meg, ezért nem lehet róla vita. Ezért van, hogy a Teremtő képmásaként minden egyes ember, legbévül, tudja mi az. Mindenki érzi a többé vagy kevésbé eltemetett lelkiismerete mélyén, miről van szó, mit kellene követni. Még az elvetemült, ördögi gazemberek is, akik támadják és rombolják, pontosan ezért tudják mit kell támadni.

Az életösztön, de a bennünk lévő isteni mérce is ma azt súgja: el mindettől, ami ma körülvesz minket! Minél messzebb. 

Minél messzebb a pórázokra kötő, testet-lelket megfojtó intézményrendszetől, elbújni, ha kell a föld alá, hogy túléljük ezt a pokoli törettetést. Ki a szélekre, a szegényes, de saját létet biztosító peremre. Szerencsénk van, minékünk ott a tanyavilág nagy hagyománya, van hová fölemelkedni. Évszázados hagyománya van mifelénk annak is, hogy az életellenes törvényeket miként kell kijátszani. A bújdosó magyar, nagy és szent hagyományát újra kell tanulni. 

És nem hinni a törvénynek, államnak, hírhozóknak, álprófétáknak, csak a bennünk is élő Szent Középnek.

 Ahogy erre történelmi tapasztalataink megtanítottak, hiszen bárhol is volt központja a magyarságnak az utóbbi 500 évben, a végén mindtől elárultatott. Mert fölé kerekedett az idegen életmód és szemlélet, amely testet-lelket-szellemet pusztító a magyarság számára mindenkoron. Most is. Ezért csakis a bennünk lévő élő Szentség lehet útmutatónk.

Eljött az idő, amikor szükségképpen kettéválik a normalitás és a torzság. Az emberi – a bestiálistól. Más szóval az Isteni az ördögitől. 

Korunkban visszavonhatatlanul elkezdődött a leválás és nem lehet másképp: le fog hullni az életképtelen fölös. Nem történhet mindez másként, mint ahogy az, a Jézussal 2000 éve elkezdődött személyesség korszaka kezdetekor, fölmutattatott. És amiből semmit sem valósítottunk meg. Ezért tartunk most itt, újfent az elején. A halált hozó totális zsákutcánk rákényszerít minket az egyetlen lehetséges Útra. Most nem lehet előle elszökni, végig kell járnunk a kálváriánkat. És ugyanúgy nem lehet áldozat nélkül normálisnak maradni, mint akkoron és mindenkinek nagy s fájó áldozatot kell hoznia, hogy bestiális vagy normális lesz. Megszenvedünk érte. A példa ott világít fölöttünk és bennünk. Most és mindenkor, mindörökké.

Élni persze most is lehet, de immár csak túl a civilizáción.

                                                                                                                                          Magyarkanizsa, 2022.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »