Nagy érdeklődés övezte a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájának tervezetéről szóló első közvitát Óbecsén – értékelte a rendezvényt dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádióban.
A VMSZ elnöke elmondta, két hónapon át van lehetőség hozzászólni, javaslatokat tenni a tervezetben foglaltakhoz, január 20-ig pedig még hat közvitát szerveznek. A végleges dokumentumot, amely már tartalmazza a közvita során elhangzott észrevételeket is, január végén fogadhatják el. Az egyik újdonság, hogy a tervezet a munkavállalók támogatását is tartalmazza. A cél, hogy minél többen érezzék közvetlenül a magukénak a stratégiát. Emellett a külföldön dolgozók hazatérését is segíteni fogják.
Dr. Pásztor Bálint, elnök, VMSZ: „Arról is van szó, hogy hogyan fog itt ingatlant vásárolni, hogyan fogja a gyermekeit beiskoláztatni, vagy pedig óvodába íratni, milyen szociális, egészségügyi és egyéb más feltételek, lehetőségek vannak. Éppen ezért egy teljes körű applikációt és weblapot szeretnénk erre kidolgozni, hogy valóban reális opció legyen a hazatérés.”
Vajdasági magyar mesterséges intelligencia
Haladni kell a korral, és azt kell elérni, hogy a mi közösségünk ne vesztese, hanem nyertese legyen bizonyos fejlődési folyamatoknak – erről beszélt dr. Pásztor Bálint az SZMR műsorában annak kapcsán, hogy elhangzott, azt tervezik, hogy a vajdasági magyar közösségnek saját mesterséges intelligencia stratégiája lesz. A VMSZ elnöke elmondta, a mesterséges intelligencia nagy segítség lehet az egészségügyben, a mezőgazdaságban, a klímaügyek terén, továbbá az oktatásban és az iparban is. Ma már elképzelhetetlen a világ a mesterséges intelligencia nélkül, ezért arra kell törekedni, hogy a mi közösségünk nyertese legyen ezeknek a folyamatoknak – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.
Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta, a vajdasági magyar közösség saját mesterséges intelligencia stratégiáját össze fogják hangolni a II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiával. Hasonló, saját mesterséges intelligencia stratégiát egyébként Erdélyben és Felvidéken is kidolgoznak. A vajdaságit összehangolják a II. területi és gazdaságfejlesztési stratégiával.
The post Élni kell minden lehetőséggel! appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



