Egy letűnt kor embere vagyok a képrögzítés szemszögéből.
Kisgyerekként csak álmodtunk arról, hogy meg lehet nézni egy filmet bármikor. Akkor vagy moziba kellett menni vagy tévében megnézni, más lehetőség egyszerűen nem létezett.
Bár már a 60-as évek elejétől létezik videórögzítés mint műszaki megoldás, az összes ilyen eszköz csak a profi felhasználás terén létezett, s ára is olyan volt, hogy egyszerűen elérhetetlen volt. Életemben először videófelvevő eszközt az MTV épületében láttam 1976-ban, amikor iskolástul voltunk ott látogatóban.
Otthoni magánhasználatra az első videómagnó nyugaton 1976-ban jelent meg, de olyan áron, hogy az átlag nyugati ember számára is elérhetetlen volt. Direkt utána néztem: az első otthoni videómagnó az USA-ban 3 akkori amerikai havi átlagfizetésbe került.
Én személyesen először 1980-ban láttam videómagnót boltban, mégpedig Spanyolországban. Egyszerre 3 rendszert is árultak akkor: Betamax, VHS, Video-2000. A legolcsóbb is 80 ezer spanyol peseta volt, ez mai vásárlóértéken kb. 3000 euró.
Az első videómagnóm 1984-ben lett, akkorra már az árak jócskán estek, kb. az 1980-as ár ötödére. Persze rosszul választottam, mert Betamaxot vettem, ami aztán alig 2 éven belül el is vesztette a “háborút”, s onnantól a VHS lett az egyetlen otthoni videószabvány.
VHS-t már csak 1990-ben vettem, amikor a nagyobbik fiam kisgyerekként nézni akart rajzfilmeket.
Az utolsó elromlott videómagnómat pedig 2004-ben dobtam ki, s onnan már nem vettem újat. Átálltunk a DVD-re, majd egyszerűen a flash drive-ra internetes letöltéssel kombinálva.
Közben már a videókamera lett az igazi nagy szám, de csak 2007-ben lett rá pénzem. Ma pedig erre sincs szükség, minden jobb fényképezőgép vagy telefon jobb videót csinál, mint egy jó kamera 15 évvel ezelőtt.
Összesen 30 év kellett 2 teljes paradigmaváltáshoz. Az eszköztelenségből eljutottunk az eszköz megjelenéséig, majd magától értetődővé válásáig.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
