Elmozdult a kieső helyről a Honvéd

Elmozdult a kieső helyről a Honvéd

A Budapest Honvéd 1–0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A kispesti együttes egymás után a második meccsét nyerte meg úgy, hogy gólt nem kapott, a három ponttal pedig megelőzte a MOL Fehérvárt és elmozdult a kieső helyről.

A Honvéd kezdte harcosabban a mérkőzést. A hazaiak magasan letámadtak és igyekeztek gyorsan a rivális 16-osáig eljutni, fölényük azonban leginkább csak szögleteket eredményezett, nagy helyzetig nem jutottak el. Tíz perc után kezdett magára találni a ZTE, amely a félidő közepén több ígéretes lövéssel is próbálkozott.

A játékrész hajárjában ismét a házigazda került fölénybe és öt perccel a vége előtt vezetést szerzett, miután a húszéves Kocsis Dominik a bal oldalon kiugrott és a Lukictól kapott passz után egy testcsellel becsapta a kapujából kifutó Demjént és a hálóba gurított.

Hírdetés

A folytatásban a Honvéd egyértelműen az előnye őrzésére rendezkedett be és sikerült olyan hatékonyan megszerveznie védelmét, hogy a vendégek minden igyekezetük ellenére sem tudtak helyzetig, vagy akár lövésig eljutni. A második félidőben veszély ritkán, és akkor is a vendégek kapujánál alakult ki, újabb gólt azonban nem szerzett a házigazda sem, amely így is értékes győzelemmel hagyta el a pályát.

Budapest Honvéd-ZTE FC 1-0 (1-0)

gólszerző: Kocsis (40.)
sárga lap: Kocsis (39.), Lovric (95.), illetve Csóka (7.), Szendrei (16.), Tajti (31.), Gergényi (43.), Mocsi (62.)

Nyitókép: Rost-9D/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »