Elmondták a martonfai polgármesternek a minisztériumban

Elmondták a martonfai polgármesternek a minisztériumban

Egyedül Martonfán van olyan összefüggő állami terület, ahol elhelyezhetik a menekülttábor konténereit, ezért esett a kormány választása a baranyai településre – tudta meg a 200 fős falu polgármestere a belügyminisztériumi egyeztetésen.

Ismert, helyiek kis csoportja pár napja tábort vert a település határában, tiltakozásul a kormány döntése ellen, miszerint a Baranya megyei településtől 500 méterre található, üresen és megműveletlenül fekvő 66 hektáros területen alakítanak ki ideiglenes befogadóállomásnak nevezett menekülttábort.

Bosnyák Attila András, Martonfa polgármestere a HírTV-nek kedden arról beszélt, hogy kormány és köztük lévő nézetkülönbség megvan és meg is marad, de ő semmiben nem fog dönteni, az ugyanis a település képviselő-testületének a dolga. Semmi jóra nem számít a minisztériumban facebook twitter link http://mno.hu/videok/131681
Kijelentette azt is, hogy a martonfaiak provokációnak és megfélemlítésnek tartják, hogy a menekülttábor ellen tiltakozókat igazoltatta a rendőrség. Mint mondta, a készenléti rendőrök hétfő este felírták a helyiek adatait, és közölték velük, hogyha elindul az építkezés, sátrat kell bontaniuk. A befogadó-állomást rendőrök őrzik majd, de szabad lesz a kijárás. A HírTV értesülése szerint az ideiglenes bádogvárost az ősz közepéig építik meg, a területet pedig közművesítik.

És ott van a zalai Sormás is

A kormány mindent megtesz azért, hogy a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson megőrizze a közbiztonságot és biztosítsa a települések zökkenőmentes mindennapi életének feltételeit – ezt már a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mondta el kedden az MTI-nek, miután egyeztetett a két új ideiglenes befogadóállomás településeinek polgármestereivel.

Pogácsás Tibor tájékoztatása szerint a polgármesterekkel áttekintették az ideiglenes tábor által okozott vélt vagy valós biztonsági kockázatokat, és azt, hogy miként lehet megóvni a települések biztonságát. Erre példaként hozta, hogy a tárca segítséget nyújt a polgárőri és rendőri jelenlét erősítésében, és – amennyiben szükséges – térfigyelő kamara-rendszer kiépítésében.

Érthető aggályok

Hírdetés

Az államtitkár érthetőnek nevezte a lakossági aggályokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az újonnan létrehozandó állomást rövid időre tervezik, és a megvalósítás alatt is folyamatosak lesznek a kormányzati egyeztetések. Az ezer-ezer fős nyitott intézményekben a menekültkérelem elbírálásáig helyezik el az illegális migránsokat – közölte.

Martonfa és Sormás vezetője azt is kérte, hogy a kormány oldja meg az ideiglenes befogadóállomással összefüggő problémákat – tette hozzá, jelezve: mindent megadnak a települések mindennapi életének zökkenőmentességéhez.

A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a kormányrendelet arról, hogy Sormáson és Martonfán épülnek új ideiglenes befogadóállomások.

Nincs ideális hely

A Fidesz nem menekülttáborokban gondolkodik, hanem az illegális bevándorlás problémájának megoldásában – közölte korábban Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője, aki szerint ennek ellenére most szükség van ideiglenes befogadóállomások létrehozására, ám ezeket később be kell zárni.

A baranyai Martonfára és a Zala megyei Sormásra tervezett ideiglenes befogadóállomásokkal kapcsolatban Tuzson úgy fogalmazott: nincs az országban olyan hely, ahol ideális lenne ezek kialakítása, ám most szükség van ilyen állomások létrehozására, de csak ideiglenes jelleggel, így amint csökken a bevándorlási hullám, ezeket be is kell zárni. Hozzátette, jelenleg is zajlanak az egyeztetések az érintett polgármesterekkel.

Mindeközben Csehországban őrizetbe vettek két magyar állampolgárt, akiket embercsempészettel gyanúsít a cseh rendőrség. Embercsempész magyarokat foghattak Csehországban facebook twitter link http://mno.hu/videok/131686


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »