Elmeorvos vizsgálja a Svédországban késelő afgánt

Vizsgálati fogságot és elmeorvosi vizsgálatot rendelt el pénteken egy svéd bíróság annak a bűnözőnek az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán megkéselt hét embert Vetlanda városában.

Vetlanda az ország déli részén – google

Hírdetés

A rendőrség közlése szerint a 22 éves afgán öt különböző helyszínen találomra választhatta ki 35 és 75 év közötti áldozatait, akik közül hármat életveszélyesen megsebesített. Állapotuk azóta stabilizálódott. A rendőrség a bűnöző a lakásán vette őrizetbe, és mivel ellenállt, kénytelenek voltak lábon lőni. Az ügyész, Adam Rullman indítványozta a vizsgálati fogságot azzal érvelve, hogy fennáll a szökés és újabb bűntettek elkövetésének veszélye. Hozzátette, hogy még mindig nem világos, mi volt a bűnöző indítéka. A rendőrség kezdetben terrorizmust emlegetett, ám később elállt ettől, és gyilkossági kísérletekre módosította a gyanút.

A gyanúsított dühödten tagadta a meghallgatáson, hogy bármi köze van a történtekhez, a késelés idején – állítása szerint – otthon volt. A tárgyalás elején a bűnöző többször dührohamot kapott, és a bírónak kellett utasítással elhallgattatnia.

Az afgán 2016-ban érkezett Svédországba, és egy éve költözött Vetlandába. Menedékkérelmet nyújtott be a hatóságoknak, és ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, amely azonban tavaly lejárt. Büntetett előéletű: két éve elítélték kábítószeres bűncselekményért, emellett „mentális zavarok” is szerepelnek a nyilvántartásban róla.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »