Élménymotoroztatás terápiás céllal (Kézdivásárhely)

Élménymotoroztatás terápiás céllal (Kézdivásárhely)

Szombaton első alkalommal szerveztek terápiás élménymotorozást Kézdivásárhelyen sajátos nevelési igényű személyek számára. A rendezvényt az evangélikus egyházköz­ség a Flagellum Dei MC Székelyföld motorosklub közreműködésével hozta tető alá.

A rendezvény résztvevői reggel a kézdivásárhelyi evangélikus templom udvarán gyülekeztek, 9 órától Koszta István evangélikus püspökhelyettes tartott istentiszteletet, fél tíztől pedig a templommal átellenben lévő Fenyves utcában berobbantak a motorok, köztük a püspökhelyettes Harley Davidsonja, illetve a Flagellum Dei krómcsodái. A klub tagjai között van Szilveszter Szabolcs alpolgármester is, ő is társult a terápiás motoroztatáshoz. 

Hírdetés

A rendezvény ötletgazdája Végh Nimród szórványlelkész, aki érdeklődésünkre elmondta: a motorosklub és a kiemelt figyelmet érdemlő gyermekek közötti kapcsolat messzire nyúlik vissza az időben, korábban a motorosok Sepsiszentgyörgyön vettek részt hasonló akciókban. „Jónak láttuk, hogy ezt Kézdivásárhelyen is megszervezzük, áhítatot tartott püspökhelyettesünk, aki tagja az evangélikus motorosklubnak. A gyerekek nagyon élvezik a motoroztatást, ők elsősorban kézdivásárhelyiek” – magyarázta a lelkész, aki egyúttal köszönetet mondott a klub tagjainak, a szervezésben segítséget nyújtó híveknek és nem utolsósorban a Diószegi Pékségnek, amely az akciót követő rövid szeretetvendégséget támogatta.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »