Elment egy barát, egy kolléga, gyászol szerkesztőségünk

Egy barátot, egy kollégát, egy szerző- és szerkesztőtársat, egy nagyszerű embert gyászol szerkesztői csapatunk. Czakó Pisti elment… Elment, itthagyta a földi világot. Képtelenség számunkra elfogadni az elfogadhatatlant.

Alig pár napja, hogy beszélgettünk, hosszasan, jókedvűen, nevetve, pozitív célokkal, jövőt tervezve. Gondolni sem tudtam arra, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésünk. Igaz, a földrajzi távolság most, amikor a határok zártak a vírus miatt, mindent megnehezít, de a technika, amelyet ő is jól ismert és használt, mindig lehetővé tette, hogy kapcsolatban maradjunk.

Pisti programozó matematikus volt, ezért egyáltalán nem a véletlennek tudható be, hogy gyorsan forgó agyában másodpercek alatt megszülettek olykor a legnehezebbnek tűnő kérdésekre is a megrajzolható válaszlehetőségek, vagy már a konkrét válaszok és megoldások. Nem voltak előtte nyitott, megválaszolhatatlan kérdések. Logikusan gondolkodott és nagyszerűen érvelt. Írásai rendszeresen megjelentek itt, a Nemzeti InternetFigyelő oldalain. Pisti Isten hívő, magyar nemzetét szerető, keresztyén ember volt. Olyan, akiről példát lehet venni. És nem múlt időben, hanem ezután is mindig, hiszen gondolatai tovább élnek a NIF-en. Rosszkedvűnek sosem láttam, most is fülembe cseng érces, derűs hangja, mely ha kellett, komollyá és szigorúvá is vált. Mindezzel tudott élni, de sosem visszaélni.

Hírdetés

Szerette az életet, szerette a családját, barátait, és mi is szerettük, tiszteltük őt. Olyan űrt hagyott maga után, mely fájó, szinte elviselhetetlen. De viselnünk kell ezt a szomorúságot, hiszen a valóságon változtatni egyikünk sem tud.

Pisti mindig itt lesz velünk, épp úgy írásaiban, mint szellemiségében. Nehéz és fájó a búcsú, szavakat találni erre a veszteségre nagyon nehéz, jóformán lehetetlen. Sosem feledjük őt, mindig velünk lesz.

Pisti, megtiszteltetés volt téged ismerni, veled dolgozni és együttgondolkodni. Köszönjük neked, hogy köztünk és velünk voltál!

Barátod: Nifadmin


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »