Elmegy a Real Madridba Szoboszlai Dominik ikonikus csapattársa

Elmegy a Real Madridba Szoboszlai Dominik ikonikus csapattársa

A Liverpool jobbhátvédje 20 éven át tartozott az anfieldi kötelékbe.

Véget ért egy hosszú ügy: hónapok óta nyílt titok, hogy Trent Alexander-Arnold, a Liverpool és az angol labdarúgó-válogatott jobbhátvédje a Real Madrid kérésére távozik az Anfield Roadról, és nyártól a Madridé.

A még mindig csak 27 éves „Trent” július 1-től hat éven át a királyi gárda alkalmazottja.

Hírdetés

A Liverpool korosztályos csapatait végigjárva a felnőttcsapatban 347 mérkőzésen lépett pályára.

A Mersey-parti gárda játékosaként kétszer ünnepelhetett Premier League- és Ligakupa-elsőséget, emellett egy-egy alkalommal hódította el a Bajnokok Ligáját, az UEFA-szuperkupát, a Community Shieldet, valamint a klubvilágbajnoki címet is – olvasható a Sport365 összefoglalójában.

Közösségi oldalain így búcsúzott: „ez életem eddigi legnehezebb döntése. Tudom, sokan kérdeztétek már, miért nem szólaltam meg eddig, vagy épp frusztrált titeket a hallgatásom, de számomra mindig is az volt a legfontosabb, hogy a csapat érdekeit tartsam szem előtt, hogy megszerezzük a 20. bajnoki címet. Ez a klub volt az életem – a teljes világom – húsz éven keresztül. Az Akadémiától egészen mostanáig az a szeretet és támogatás amit kaptam, örökre velem marad. Örökké az adósotok vagyok ezért mindannyiótoknak. A döntésem most arról szól, hogy új kihívások elé nézzek, kilépjek a komfortzónámból, és szakmailag és emberileg is fejlődjek. Minden egyes nap mindent beleadtam, és remélem, úgy érzitek, hogy vissza tudtam adni valamit abból, amit tőletek kaptam. Szívem legmélyéről köszönöm mindenkinek – az edzőimnek, a menedzsereimnek, a csapattársaimnak, a stábnak és a fantasztikus szurkolóinknak – ezt a húsz évet. Áldottnak érzem magam, hogy elérhettem az álmaimat a klubban, és soha nem fogom készpénznek venni azokat a különleges pillanatokat, amiket közösen éltünk át. A Liverpool iránti szeretetem soha nem fog elmúlni.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »