Elmaradhat az ellenzéki előválasztás második fordulója

Elmaradhat az ellenzéki előválasztás második fordulója

Puzsér Róbert az MSZP és a Párbeszéd közti versengés győztese, Karácsony Gergely kapcsán napvilágot látott kutatás eredményére a Facebookon reagált.

Lehetséges, hogy elmarad az ellenzéki előválasztás második fordulója: Puzsér Róbertnek a baloldali győztessel vívott párharca a független jelölt friss Facebook-bejegyzése alapján van veszélyben. Puzsér a Závecz Research megjelent kutatási eredményére reagált, amely szerint Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének van egyedül esélye legyőzni a kormánypárti jelölt Tarlós Istvánt az őszi önkormányzati választáson, ezt kijelenteni viszont Puzsér szerint korai.

Hírdetés

Mint Puzsér Róbert írja, még el sem kezdődött a kampánya, még be sem mutatta a programját, még nem is vitázott Karácsony Gergellyel, még nyolc hónap van hátra a választásig, Závecz Tibor kutatásával „máris zsarolja a közvéleményt”.

Szerinte Závecznek majd akkor kell kutatnia, ha a fent említett dolgok bekövetkeztek.

„Ultimátumként” megfogalmazta, amennyiben a kutató nem száll ki a közvélemény befolyásolásából, „nem lesz előválasztás”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »